Együtt sikerülni fog!

Hát, ez most tényleg küzdelem a kilókkal.

2015/11/24. - írta: RiaRia

favorite-454889_1280.pngIllik bevallani azt is, mikor nehezen megy minden. Voltam közel 94 kg is ebben a hónapban, innen kellett letornáznom magam, most vagyok 91.7 kg. Most egy kis jóindulattal talán még ebben a hónapban lefogyhatok 91 kg-ra, akkor teljesülhet az erre a hónapra kiszabott 2 kg. De örülnék, ha már nem 9-sel kezdődne a mérleg mutatója. Most van több időm még ebben a hónapban, visszaolvasom amit egy év alatt írtam, és le kell tudnom vonni belőle a megfelelő következtetést. 

Nemigazán érdemlek csillagot, de küzdök tovább, és azért csak visszafelé megy most a súlyom, nem úgy, mint a hó elején. Sajnos olyan gyógyszereket is szedek, amik jó étvágyat csinálnak, ezzel is meg kell küzdenem, de minden megoldható, ha arra helyezem a hangsúlyt, amire szeretném.

Tervem:

Egy kis időszakos "koplalásnak" nevezett fázis jön most még novemberben. Ez amolyan méregtelenítő szakasz lenne. Gyógyteákat fogok inni, ez minden szempontból hasznos lesz. Csak este koplalnék, bevezetve az előző bejegyzésben írt fogyókúra módszert, miszerint este hat óra után nem fogok enni semmit. Mintha csak a másnapi laborvizsgálatra készülnék, ki fogom tudni bírni másnapig, hogy ne egyek. Vacsorázni fogok, de minimális adagot. Ez a máj munkáját is segíteni fogja a méregtelenítésben.

Egyszóval feladat van még bőven előttem, amit meg kell valósítani. De a lényeg, hogy most még el tudom fogadni, hogy ilyen súllyal élek, de minden erőmmel azon kell lennem, hogy havi két kilót letornázzak magamról. Következzen egy jó méregtelenítő hét, hó végén majd kiderül, mit sikerült vele elérnem. Főleg zöldteát fogok inni, de mindenféle gyógynövénytea elő fog fordulni ezalatt az egy hét alatt. 

Hajrá! Gyerünk! Nincs lazsálás! Folytatni kell, amit elkezdtem.

Hallgass meg egy dalt, hogy legyen kedved edzeni neked is velem együtt. :) 

3 komment
süti beállítások módosítása