Együtt sikerülni fog!

ENNI vagy NEM ENNI?! - az itt a kérdés.

2018/02/01. - írta: RiaRia

potato-3119232_640.jpgAzt hiszem, hogy megbeszélés tárgyát fogja képezni az a kérdés, hogy együnk-e este hat után vagy sem. Az én egy hónapos tapasztalatom azt bizonyítja, hogy én például nagyon nehezen tűröm amikor már nem ehetek este. Lehet ez abból is adódik, hogy mint tiltás szerepel a programban, és semmilyen tiltás nem működik jól egy diétában. Legalábbis hosszú távon nem kivitelezhető.

Valahogyan dűlőre kell jutnom ebben a kérdésben, addig nem lesz hatásos a fogyókúrám. Lehet, hogy nem nagy megszorítás ez, mivel már hallottam olyat is, hogy valaki úgy étkezik, hogy este már elképzelhetetlen számára az evés, szinte felháborodva mondta, hogy este 7-8 órakor enni szinte képtelenség. - Ki az, aki eszik ilyenkor? - hangzott el a kérdés, hiszen ilyenkor már régen megvolt ugye a vacsora az ő számára.

Tehát ENNI vagy NEM ENNI?! - az itt a kérdés. Az is lehet, hogy túl szigorú az étrendem napközben, és mindenképpen jelez a szervezetem, hogy még nem volt elég az evésből. Főleg, hogy edzek is, és így megnő az igényem a több kalóriára. Ha azt eszem (számolás nélkül), amit szeretek, akkor nem tudok megálljt parancsolni az ízlelőbimbóimnak, és folyamatosan eszem. Ezért szorítom kalóriák közé a naponta elfogyasztott ételmennyiséget. Ha túl kevés (1200 kcal) az amit eszem, akkor szintén túl sokat eszem, de ez csak este jelentkezik, ezért dől meg a programom. Az a célszerű, ha felemelem a kalóriadózist, és rákoncentrálok, hogy ezt a bizonyos kalóriamennyiséget miből is viszem be a testembe.

A javallat az, hogy együnk sok zöldséget, gyümölcsöt, és gabonafélét. Zöldségből és gyümölcsből napi 5x kell enni. Én ehhez képest csak a gyümölcsfogyasztást tartom be, túl kevés a zöldségféle, a főzelék, a levesek, ezért módosítanom kell. Felírom először, hogy miből kell sokat ennem, és ebből mennyi is a célszerű, és csak ezután lehet a többi tápanyagból hozzátenni. Tehát pl. reggel, tízóraira, délben, uzsira és vacsorára is kell jusson gyümölcs és zöldségféle valamilyen formában. Inkább több, mint kevesebb. Gabonafélét jobb, ha reggel eszem, azt hiszem, pl. müzlit, zabkását, mert akkor jobban kibírom délig. Délben jöhetnek a levesek és a főzelékek, este pedig a saláták és a tejtermékek, vagyis a fehérjék. Zsír szinte mindenben van, még a hüvelyesek azok, a babfélék, amik jó hatással vannak a szervezetünkre, ezért ezekből is jó ha eszünk. Minden más csak ezután jöhet. Észrevehető, hogy csoki, vagy cukorka, cukorféle, sütemény eddig még nem szerepelt a felsorolásban, jobb is ha kihagyjuk az életünkből, ha tehetjük.

Most jön az, hogy ehetünk-e este 6 után vagy sem? Az előző bejegyzésnél a hozzászólásban is írtam, hogy szerintem az a fontos, hogy teljen el legalább 3 óra addig, amíg lepihenünk aludni az utolsó étkezéstől. Kell, hogy nyugodtan aludjuk végig az éjszakát. Nem kötelező ezt az este 6 órát annyira komolyan venni, lehet ez este 7 óra is, csak tartsuk be a 3 órát ezután, míg aludni térünk. Hogy mit is együnk? Hallgatok arra a jótanácsra, hogy ha eszünk este hat után, az már ne legyen szénhidrát. Ezután már csak a kellő mozgás hiányzik a napunkhoz, és így lesz valamennyire betartható. (legalábbis nekem). Hosszú távon azért vallanak kudarcot a diéták, a fogyókúrák, mert az alapokat nem sajátítjuk el, és ha le is fogyunk valamennyit, visszatérünk a régi megszokott étkezésünkhöz. Türelmet és kitartást kíván mire megszokjuk, hogy kevesebb és minőségibb ételekkel jobban járunk.

 

 

 

 

4 komment
süti beállítások módosítása