Együtt sikerülni fog!

Nem minden van úgy, ahogy azt Móricka elképzeli...! :)

2024/01/11. - írta: RiaRia

lampa.jpg

Azt ígértem, hogy nem lesznek negatív csengésű bejegyzések, ezért csak a cím sejtet valami ilyesmit, de rögtön le is beszélem magam róla. Amiért ezt a címet adtam ennek a posztnak, az az, hogy mindenki aki fogyózik, tudja, hogy a tervek, a célok és azok megvalósítása sokszor olyan fényévnyi távolságban vannak egymástól, mint a nagy Univerzumban a bolygók. :) És ez így igaz!

Mindig jönnek kifogások, hogy most például azért nem megyek gyalogolni, mert túl hideg van, vagy mert fáradt vagyok, és ezek ellen a kifogások ellen sokszor nem tudunk mit tenni. Erős akarattal minden megoldható viszont. Amiről pedig azért írni szeretnék az az, hogy megint lehet új kihívást csinálni Szászhegyessy Zita Mindennapi Lendület oldalán, és a kihívás alatt csatlakozni is lehet a programhoz. 21 napos a kihívás és ha szeretsz tornázni vagy szeretnél bekapcsolódni, akkor itt van a helyed. :) 

De hogy ne izgasson annyira téged a címben írt mondat, annyit elárulok róla, hogy a sors nagy játékos tud lenni, ha épp a fogyózáshoz lenne épp kedvünk. Mindent megtesz a bennünk élő kisördög azért, hogy mindent a visszájára fordítson, és eltérítsen a szándékunktól. És mi szépen be is adjuk időnként a derekunkat, mert gyengék vagyunk vagy talán éppen kényelmesek is egy kicsit. Itt igazán magamról beszélek, mert az én hozzáállásom ilyen sokszor. Viszont itt nem szabad megállnom, valami kell, hogy ösztönözzön a diétám betartására. Meg kell húzni egy határvonalat, hogy ennyi volt, eddig tartott, ez a vége, új időszámítás kezdődik. Ha túl hideg van és nem tudok menni gyalogolni, akkor itthon kell tornáznom annyit, amennyi csak tőlem kitelik. Ami pedig az étkezést illeti, épp elég útmutatóm van ahhoz, hogy jól tudjak lakni, ne legyek éhes és ezt mind úgy tegyem, hogy közben fogyni is tudjak. 

105 kiló vagyok, ettől most irtó nehéz megszabadulnom, ezt be kell látnom, ezért türelmesnek kell lennem magamhoz, hogy ne húzzam fel magam azon ha épp nem mozdul a mérleg mutatója. Annyi diétás csoport indul most útjára, hogy könnyű csatlakozni hozzájuk. Én Zitát nagyon jó stílusú edzőnek tartom, aki érti a dolgát, ért a pszichológiához is, ezért bátran támaszkodhatunk rá. Bőven elég az, amit Ő mond és tesz annak érdekében, hogy jobb formában lássuk magunkat egy szép napon. Ha valakinek van kitartása, türelme és esze is a képzéshez, akkor Ő biztosan az, amit kér cserébe csupán annyi, hogy bízzunk meg benne és köteleződjünk el az életmódváltás mellett a saját érdekünkben. Úgyhogy ismét Hajrá Van! :) Gyerünk! Nincs megállás! Csinálni kell, ha eredményeket szeretnénk! 

Az én tervem még mindig az, hogy április végére 85-86 kilós tudjak lenni, vagy legalább meg tudjam közelíteni ezt a súlyt. Ez a terv, ez a cél! Igyekszem gyakrabban írni, lehet ez sikerülni is fog így esténként. Minden egy elhatározással kezdődik! és Azzal folytatódik, hogy fel merjük vállalni önmagunkat, s bele merjünk vágni az ismeretlenbe, hogy azután boldog mosollyal dőljünk majd hátra, amikor végre elértük a célunkat. Sikerülni fog, majd meglátod! :) 

Hallgass meg egy szép dalt, és pihenj jót még este, hogy új erővel kezdhesd a holnapot! :)

 

komment
süti beállítások módosítása