Együtt sikerülni fog!

Az 5 : 2 fogyókúra (5 nap evés 2 nap böjt)

2018/06/03. - írta: RiaRia

juice-1271881_640_1.jpg

Egy könyvet ajánlok neked, ami szintén az időszakos böjtöléssel kapcsolatos, most leltem rá a könyveim között. Notórius diétáskönyv vásárló vagyok, van egy pár belőlük a könyvek között. Ez a diéta, fogyókúra is hatásos lehet, ha valaki betartja.

Ki is lehet találni, hogy heti 5 nap "lakmározós" nap után következik 2 nap böjtös nap, de a böjtös napoknak nem kell szükségszerűen egymás után következniük. A böjtös napokon is lehet enni, csak jóval kevesebbet, mint más napokon. A könyvet Kate Harrison írta, és a címe = Az 5 : 2 fogyókúra.

Még én sem olvastam a könyvet végig, mert több olyan könyvem van, főleg fogyókúrás, amit csak hirtelen felindulásból vettem meg, mert valami jót sejtettem mögötte. Ez a könyv is ilyen könyv volt, és most pont illik a böjtös napjaimhoz. Hogy valamilyen módszert is vigyek a napjaim közé, vagyis rend legyen a testemben és a lelkemben is, elkezdem most olvasni ezt a fogyis könyvet, és majd beszámolok róla, hogy sikerült-e valamiben is követnem ezt a fajta fogyókúrát.

Az időszakos böjtölésnek van egy olyan nagy haszna, hogy aki nem bírja már cérnával a böjtös napot, azt is megnyugtatja a tudat, hogy másnap már ehet sokkal többet és nem fogja gyötörni a korgó gyomor, vagy esetleg az éhség. És még az is jó benne (mármint a böjtös napokban), hogy ehetünk valamennyi ételt, igaz, elég keveset, mert hiszen mégiscsak kalóriamegvonásról van szó. Legfeljebb háromszor lehet enni valami keveset, pl. levest, vagy egy zöldségragut, joghurtot, és egyéb kevés kalóriát tartalmazó ételeket, amik azért nagy tápértékűek, vagyis minőségi ételek. Így nincs bűntudat, mert a többi napokon nem kell kalóriát számolni.

A könyv beszámolói szerint elég jól lehet vele fogyni, de mint mindenben, itt is tartani kell a szabályt. És ami szívderítő, hogy ez a módszer bármilyen életkorban és mindkét nem esetében beválik. Persze sok könyv bizonygatja azt, hogy az ő módszere a tuti, a puding próbája az evés, ki lehet próbálni, és csak utána kell véleményt formálni.

Nem tudom, hogy rátérek-e erre a ritmusra, amit ez a könyv ajánl, de ha igen, mindenképpen megírom, hogyan vált be. Tarts ki, és keresd te is a megoldást a saját testsúlyproblémádra. Minden túlsúly egyedi megközelítést igényel, így egyetlen egy diétát sem lehet általánosítani, próbálgatni kell, mikor, melyik évszakban melyik lehet a nyerő diéta.

 

 

 

 

 

2 komment
süti beállítások módosítása