Együtt sikerülni fog!

Új erőre kell kapnom.

2021/11/11. - írta: RiaRia

park-gb3a9b11f7_640.jpg

Mindig van valami, ami nem engedi, hogy feladjam a diétát. Szerencsére! :) Most is fogytam, az előző bejegyzés óta 2 kilót, úgyhogy közeledek a bűvös határhoz, amikor is 100 kiló alá mehetek majd. Talán már ebben a hónapban.

Most vagyok 103 kiló!!! :) Nagyon nem akarják megadni magukat a zsírsejtek. Persze, jó dolguk van, amikor nem a helyes étrendet követem. De ez egyre inkább úgy van már, hogy én irányítok. Most egy kicsit lebetegedtem, így a gyaloglás kimarad az életemből. Még gyenge vagyok hozzá, de az itthoni tornát azt be lehet hamarosan iktatni. Kell is, mert semmilyen erőm nincs, úgy érzem, mintha az izmaim elvándoroltak volna máshová. Lehet, hogy csak a gyógyszer erős, amit szednem kell, de akkor is elszomorító helyzet. Úgyhogy mindent újra kell építeni, újra kell tanulnom tornázni, nem megerőltetni magam, de azért tudom, hogy erre szükség van. Lehet, hogy rámegy az egész november mire visszanyerem az erőmet. 

Nem is tudok túl sok jót írni most, gyógyulási fázisban vagyok, és csak reménykedhetem, hogy jobbra fordul minden. De azért örülök, mert lefelé halad a súlyom. Ha sikerül 100 kiló alá tornásznom magam, írok megint, addig töröm a fejem, hogy hogyan is érhetem el ezt a leghamarabb.

Sok folyadékot (vizet, teát) iszom, és nem is kívánom most a nasit, az édességeket, úgyhogy kb. 3-4x eszek egy nap. 

Igyekszem minél gyorsabban helyrejönni, vigyázz magadra, ne legyél beteg, mert nehéz belőle kilábalni. Tartsd az irányvonaladat, ne nézz vissza mi volt eddig, azt nézd, hogy ezután mit tudsz megtenni. :)

 

 

 

 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása