Együtt sikerülni fog!

Nincs is jobb egy kis fizikai megerőltetésnél! :)

2023/06/06. - írta: RiaRia

flowers-g2e76c7b55_640.jpg

Könyveket rendezgetek itthon, pakolom őket egyik szobából a másikba, helyhiány miatt muszáj szelektálni, és ez igencsak igénybe veszi a karjaimat, a vállamat, a lábaimat, szinte gyakorlatilag az egész testemet. Muszáj megcsinálni, nincs kibúvó, mert összevisszaság van már itthon ezért.

És én mondom, hogy nincs is jobb egy kis ilyen fizikai mozgásnál, az egész testem már izomlázas, és még csak a felénél tarok, de pihizek most egy kicsit, hogy ne erőltessem túl magam. Szinte minden másnap vagy minden héten egyszer kellene hasonló megerőltetés, még élvezem is, előjönnek olyan könyvek, amiket már régen láttam, ugyanis eddig sem polcon voltak már ezek a könyvek, hanem a földön, a parkettán a szobában. Hajolgatni kell, guggolgatni, sepregetni, porszívózni, takarítani, és a végén még át is kell cipelni ezeket a könyveket a másik szobába, ami kissé távolesik attól, ahol most a könyvek vannak még.  Csak egy jó háromnegyed óra alatt fél kiló lement rólam, amire számítottam is, és nagy öröm volt ezt látni a mérlegen. Még hátravan a java, mert most már még jobban kell válogatnom, hogy mit tartok meg, és miről kell lemondanom egy időre, ugyanis csak ideiglenesen lesznek az új helyükön a könyvek, ha nem lesz helyünk, sajnos le kell mondanom róluk. 

Tornáztam is, tajcsi gyakorlatokat csináltam délelőtt, ez jön most be nekem, a nyári takarítás mellett erre vagyok képes még, de ezt csinálom. DVD-re tornázom, az egész gyakorlatsor 45 perces kb., vannak benne csavarások, nyújtózások, guggolások, mindenféle, ez is jól megdolgoztat azért. Én a tajcsit mindig is túl lassú mozgásnak véltem, de most épp ez a jó a számomra, ha még pluszban kell takarítani, meg mindenfélét csinálni. Szerencsére száz kiló alatt vagyok, és nagyon iparkodom, hogy ez így is maradjon. Szinte mindentől hízok, ha mást eszek, mint ami a diétában van meghatározva. Direkt figyelem, hogy mely ételek vannak rám rossz vagy éppen jó hatással, és legközelebb már kevesebbet eszem a nekem ártó ételekből. Nem jó a főtt tészta, a kenyérből is csak a teljes kiőrlésű jó nekem, ettől nem hízok. Aztán jók a gyümölcsök, mostanában almát eszem, meg vegyes savanyúságot, erős paprikát, meg többféle zöldségfélét. Ezek jók a számomra, meg a levesek is jók, a hús is jó, csak azzal vigyáznom kell, hogy ne egyek túl sokat belőle. A sütik ki vannak iktatva, mert brutál módon hízom vissza, amit sikerül végre nehezen lefogynom, de tényleg tesztelem magam, hogy mi a jó nekem és mi a rossz.

Rettentő jól alszom ezért hogy figyelek kicsit az étkezésre, úgy látszik, nagyon befolyásolja az étrendünk is az alvásigényünket is, meg a nyugodt alvást is. Próbálok már korábban aludni menni, nincsenek éjszakai internetezések, alszom inkább, mint a bunda. Nappal meg mostanában majdnem mindennap mennem kell valahová, úgyhogy a séta, a gyaloglás is be van ütemezve. És, ami ezekből adódóan hasznos, hogy ezek hatására jobban kezelem a stresszes helyzeteket is, ha netán van ilyen. 

Csak annyi időre akartam pihenni, amíg megírom a blogba ezt a bejegyzést, még összetakarítok és inkább holnapra hagyom a könyvpakolás második részét, mert egy kicsit fáj azért a hátam, nem jó belebuzdulnom, jobb ha pihizek egy kicsit, mert már vacsoraidő is van, és jobb fitten kezdeni a következő napot is. De örülök, hogy belekezdtem, már nagyon régen meg kellett volna ezt csinálnom. A nagy hajolgatásokban és a pakolásban jól leizzadtam, ezért is ment le az a fél kiló közben. Megyek, lefürdök, és holnap folytatom.

Azért akartam megosztani ezt a kis élményemet a könyvpakolással kapcsolatban, hogy vegyük észre, milyen sokféle módja van annak, hogy egy kicsit megmozgassuk a testünket. Elég itthon tevékenykedni jó alaposan, és máris megvan az eredménye. Hiányzik a kertészkedés, most nem tudok vele foglalkozni, de tervbe van véve, és nincs elfelejtve a dolog. Nézzünk körül a saját házunk tájékán, és rájövünk, hogy nem muszáj az edzőterembe befizetni egy kis mozgásért, van sok alkalmunk rá. Közben rátaláltam a régen használt taposóra is, ezt is hasznosan fogom ezután kihasználni. Megtaláltam még a rakodás közben expandert, nyújtókötelet, ami gumiból van, és számos régen megvett sporteszközt a tornámhoz. Comberősítőt, hasizomerősítőt, úgyhogy csak használni kell őket, amihez bőven elég annyi motiváció, hogy edzettebb szeretnék lenni. Hajrá! :) Gyerünk! :) Menni fog! :)

Hallgass meg egy dalt lazításképpen! :) 

 

komment
süti beállítások módosítása