Együtt sikerülni fog!

Februári eredményem. Önmagáért beszél.

2021/02/27. - írta: RiaRia

girl-204327_640.jpg

Kereken 5 kiló mínusz a februári mérleg, igaz, van még egy nap hátra ebből a hónapból, de szerintem ez marad. Nagyon örülök, sikerült valamit kompenzálni a decemberi hízásból. Nem szabad visszahízni !!! Ez a lényeg, mert ha el is menne a kedvünk közben a fogyótól, még mindig folytathatjuk onnan, ahol megrekedtünk.

Rengeteg vizet ittam, de a betegség is ludas ebben a fogyásban, mert még mindig alig-alig van étvágyam. Azért a napi 3x-i étkezés az megvan, és úgy látszik ez elég is, mert nem érzek éhséget. Finomakat eszem, hála Rita konyhájának, mert meg kell hagyni, nélküle nem tartanék itt, ahol vagyok. Most úgy érzem magam, mint amikor még kb. 55-60 kilós voltam, akkor teli voltam energiával, és élveztem, hogy még 45 évesen is tudom tartani a súlyom. De azután a menopauza nálam hízás formájában is megjelent, amit nem szabad hagyni. Előre is szólok azoknak, akik a közelében vannak, hogy ez egy nagy buktató. Lehet, hogy gyógyszerhatás is működött, de ha ebben az időszakban nem figyelünk fokozottabban magunkra, elég egy kis kilengés az étkezésnél, és már benne vagyunk a csapdában.

Amire vigyázni kell még, hogy ne szűnjön meg a mozgás az életünkben, mert ha csak gyalogolunk minden héten 2x-3x egy órát, sokat segíthetünk magunknak. Ha nincs alkalmunk gyalogolni, akkor mindenképpen az otthoni tornának jut jelentős szerep. Egy irányvonalat mindenképpen tartani kell, amihez ragaszkodnunk kell, sőt, muszáj.

Ami segítette még a februári fogyásomat, az az, hogy le tudtam néha mondani az édességről. Nagyon alá tudja ásni az addigi eredményünket, ha nem tudunk bizonyos dolgokról lemondani. Ez minden diétában más és más. Van, hogy a szénhidrátot csökkentik a cél érdekében, de a legnagyobb változást akkor érjük el, ha az édességekről, a cukros készítményekről le tudunk mondani. Szerintem.

Azért voltak gondolatbeli változások is. Megértettem, ha így folytatom tovább, mint még decemberben is, akkor sehová sem jutok fogyás terén. De a legnagyobb változás mégis csak az volt, hogy ráébredtem, le kell csökkentenem az étkezések számát, mert szinte mindig ettem, ha ételt láttam magam előtt. De, koplalni azt tilos! Legalább minimum 3x kell enni, rendszeresen. És még arra kell ügyelni, hogy szeressük azokat az ételeket, amiket megeszünk. Én is volt, hogy kihagytam egy-két hozzávalót, és a magam formájára alakítottam az étkezéseket. Egyszerű étrend !!! Erre kell törekedni, mert hogy nekem például nem mindig volt kedvem főzni, de akkor is olyan ételeket szabad csak enni, ami ízlik nekünk, különben elmegy az étvágyunk, és jönnek a kalóriadús ételek, amik ugye nem fogyasztanak semmit sem. 

Januárban még írtam a kalóriát, de februárban már nem, csak arra vigyáztam, hogy ne mérjem notóriusan magamat minden nap. Ez is lehet, hogy hozzájárult a több kilós havi eredményhez. Sok mindenre jó ha vigyázunk, de legfőképpen arra, hogy érezzük jól magunkat a diétánk során, legyen meg a vidám alaphangulat, ami sok minden buktatón keresztülvisz. Erre nagyon kell ügyelni, mert ha elmegy a kedvünk a fogyótól, akkor azt nagyon nehéz visszaszerezni.

Örömforrásokat kell tudnunk találni magunknak, és még annyi, hogy érezzük, hogy felelősek vagyunk magunkért. Nem szabad túlterhelni magunkat, az egyszerűségre törekedjünk, és így ki fog alakulni, hogy mik a számunkra egészséges ételek és mik azok, amik egészségtelenek. Ha már ezt fel tudjuk mérni, akkor már tudni fogjuk, hogy mit együnk meg és mit nem szabad fogyasztanunk a cél érdekében.

Egyre több és több örömforrást fedezzünk fel, ami sokban segíti, hogy a közérzetünk is jó legyen a diétánk alatt. És mindezt hosszú távon jó, ha megvalósítjuk. Van, mikor több mindenre kell figyelnünk, de az alapvető tényezőket, amiket meghatároztunk magunknak, azokat legalább tudjuk tartani. Így lesz egy-egy sikeres hónap ösztönző a számunkra. :)

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása