Az étel olyan az életünkben, mintha legális drog lenne. Sajnos, sokszor az embereket nem érdekli az elhízottság, pedig a kövérség (bocsánat a csúnya szóért) egy időzített bomba. Ott ketyeg a fülünk mellett, és bármikor felrobbanhat, betegségekkel sújthat minket.
Enni kell, enni szükséges és ezt arra használjuk sokszor, hogy hihetetlen mennyiségű és összetételű ételeket együnk meg. Lehet, hogy megnyugszunk tőle, lehet, hogy csak az étvágyunkat csillapítjuk, de teljesen legális módon teszünk olyat, ami nem mindig használ az egészségünknek.
Minden nap reggel, amikor felkelek, ezt a mondatot olvasom el, amit felírtam magamnak, hogy eszembe juttassam: - AZ ÉTEL LEGÁLIS DROG!
Olyan vegyületek keletkeznek amikor eszünk, amik legtöbbször jótékony hatással vannak ránk, feltöltenek energiával, és legalább egy napra mindig kellő erőt gyűjtünk. Majd alszunk egyet, és kezdődik minden elölről. Ha változatosan és egészségesen étkezünk, nincs is semmi baj, hiszen átvesszük azokat az elemeket, amiket a növények tartalmaznak. A baj ott kezdődik, amikor nem figyelünk a helyes étkezésre. Ha sokáig tesszük ezt, bármelyik falat lehet utolsó csepp a pohárban. Sajnos ez így van és nem törődünk vele eléggé.
Az, hogy milyen súlyúak is vagyunk, leginkább a táplálkozásunktól függ. Ezért kell erre helyezni a legtöbb hangsúlyt. Amikor (jó esetben) tervezzük azt, hogy mit is fogunk egy nap megenni, figyelemmel vagyunk a tápanyagösszetételre is. Nem jó, ha kimarad valami a sorból. A szénhidrátra ugyanúgy szükségünk van, mint a fehérjékre meg a jó zsírokra. Csak nem szabad elvetni a sulykot.
---
Szépen fogyogatok, átlagban egy hónap alatt lemegy két kiló, ami jó ütem, nem is szeretnék ezen változtatni. Sajnos, van, mikor visszalopózik egy-két kiló, de folytatom és nem állok meg. Tisztában vagyok a túlsúlyommal, ezt minden nap felidézem magamnak. De már sok minden könnyebben megy, mint akár öt kilóval kövérebben. A legszembetűnőbb az a kitartásom lett, mert észre sem veszem, és akaratlanul is csinálom a programomat, minden erőltetés nélkül. Észre sem veszem és már megittam két liter vizet, észre sem veszem és már tornázom is, észre sem veszem és már figyelek arra, hogy olyan ételt egyek csak meg, ami nem hizlal. Jó úton haladok. Azért az időnkénti falásrohamomon még dolgoznom kell, mert engem "ez visz a sírba". Az, hogy elfeledkezem arról, hogy nem szabad engedni pillanatnyi örömöknek, amiket tudom, hogy később megbánok. Az az egy-két perc, vagy tíz-tizenöt perc, amíg behabzsolom a rossz minőségű kaját, szinte befalom az egészet, az nem éri meg a kockázatot, nem éri meg kockáztatni csak azért, mert akkor és ott, jólesik megenni bizonyos ételt, amiről már eleve tudom, hogy ártani fog nekem. NEM ÉRI MEG A KOCKÁZATOT! Ne kockáztassuk az egészségünket, mert sohasem tudhatjuk, melyik falat lesz az utolsó csepp a pohárban. Hiszen főleg abból élünk, amit megeszünk.
