Együtt sikerülni fog!

Meg kell becsülni a leadott kilókat!

2025/05/06. - írta: RiaRia

ai-generated-8815784_640.jpg

98.5 kiló vagyok. Két és fél kilót fogytam eddig április 28-a óta. 101 kilóval kezdtem el az utolsó fogyókúrámat, és bizony már most meg kell becsülnöm azokat a kilókat, amiket leadtam eddig. Azaz, már most úgy kell csinálnom, hogy képes legyek tartani ezt, ne hízzak vissza. Tudom, hogy meg fog állni a fogyásom, és nem fogok tudni mit kezdeni vele. Épp ezért kell már most tudatosítani ezt, és többet kell már most mozognom.

Az a baj most még, hogy nehezen megy a mozgás, bár sokkal könnyebben veszem az akadályokat, de még nem bírok sokat egyszerre. Fokozatosan kell növelni a mozgásidőt, és nem szabad épp ezért napokat kihagynom. Mivel kb. olyan 5-10 perces intenzív mozgásra vagyok csak képes, jók ezek a Norbi Ducitréning DVD-k, meg sokat táncolok közben, nem mindig azt csinálom, ami éppen a gyakorlat. Majd később képes leszek végig megcsinálni a 20-30 percet is. Mindegyik mozgás más és más, a tajcsi meg az ugrálós aerobik is más, mint a Norbi videói. A HIIT edzéseket későbbre tartogatom, egyelőre nem megy hosszú távon, mivel azonban nagyon tetszik ez az edzés, fogom csinálni később mindenképpen. Szóval első körben mozogni kell.

Második körben az étkezésre nagyon figyelnem kell, mert van itthon csokoládé, és én erről nem is akarom nagyon leszoktatni magam, de óvatosan kell bánnom vele. Úgyhogy nem lehet ellébecolni a CH és a kalóriák számolását. Segít ugye a kalóriabázis.hu oldal, mindenképpen figyelni kell erre.

Harmadik körben végre meg kell szabnom, mennyit is aludjak este 23 órától másnap reggelig. Kb. 6 órakor azért jó volna felkelni már az ágyból, de eddig kellett a sok alvás, mert túl sokáig voltam fent éjszaka.

Negyedik körben tartani kell azt, hogy korlátoztam az internetet, és inkább kell olvasnom, de most ezt az időt is elveszi a fogyóval való törődés. 

És ötödik körben ki kell menni az utcára, és a friss szabad levegőn kell lennem, sétálni kell, meg a virágoskertben ügyeskedni, szóval mindenképpen a friss levegőn kell sokat lennem. A kedvem az szuper, jól kijövök most magammal is, meg másokkal is. :)

Elindulni a fogyás felé könnyebb, mint már ilyenkor, amikor súlyt is kell őrizni és fogyni is kell tovább. Elhatározni nagyon egyszerű, nem kell sok hozzá, csakis az, hogy megunjuk az eddigi életmódunkat, és változtatni szeretnénk. De, amikor már benne vagyunk a diétában, akkor szokott elfordulni minden más akadály, amit előre nem tudtunk betervezni. Ilyenkor nagyon könnyű abbahagyni hirtelen mindent, és beállni egy jojóeffektusba. Tíz napig fogyózunk, majd abbahagyjuk, de rájövünk, hogy mégiscsak fogyni szeretnénk, megint fogyózunk tíz napig, és ez így megy folyamatosan, amíg teljesen meg nem unjuk az egészet. Észnél kell lenni, és ki kell tartani legalább az elején, amikor ki fog alakulni egy kis rutin, amit előírtunk magunknak. Megszokjuk, és ha semmi nem jön közbe, akkor hosszú távon is alkalmazni tudjuk. Csak mindig ott szokott lenni az a "de" szócska. Nem szabad másodrangúvá tenni a fogyást, ha ez a fő cél. Igenis először ezzel kell törődnünk, a többit kell háttérbe szorítanunk. Legalább is a kezdetekben igen! Mindenki másképp fogyózik. Mindenki másra esküszik, hogy mi válik be nála. De szinte ugyanúgy hagyjuk abba a fogyót mindannyian, ha beleununk az állandó küzdelembe. Mert itt ugye kis küzdelemről van szó, akárhogy is nézzük a dolgot, akárhogy is szeretnénk megszépíteni a fogyásunkat. Nagyon kevesen élvezik a fogyást, akár lelkileg, akár fizikailag. Fogyni jó, de nem mindig onnan fogyunk, ahonnan mi elképzeljük magunknak. Ezt figyelembe kell venni, és edzéssel sok izmot építhetünk magunknak, ugyanis izomból mindenképpen fogyni fogunk, szerintem, hacsak nem egy fitneszedző állítja össze a mozgásprogramunkat. Ezért szeretném én is minél inkább azt, hogy egyre többet mozogjak, és váltogatni is kell a mozgásformáinkat. A séta, a gyaloglás, a futás, az úszás, az aerobik, az ülőtorna, a talajtorna, a gyógytorna, a gimnasztika minden formája jó nekünk, és még lehet ezeket bővíteni, ki mit szeret csinálni. Van ugye step-pad, szobabicikli, meg futópad, meg sok minden, amiben gondolkodhatunk. De nem szabad kihagyni a mozgást, épp azért, hogy megőrizzük az izmainkat.

Én igyekszem minél többet írni most, amíg be nem indul teljesen az én gépezetem is, amikor csak tudok, mindig jelentkezem. :) Most olvassuk el a mai motiváló mondatunkat:

Kész vagyok meghódítani a világot! :)

Fejlesztem magam, és minden nappal közelebb kerülök a céljaimhoz. 

Hallgass meg egy jó kis dalt, s legyen mindig kedved a fogyáshoz, ha épp erre van szükséged. :) Hajrá! Gyerünk! Menni fog! :)

 

 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása