93 kiló vagyok, ez azért jó, mert decemberben elég lenne 94 kilósnak is lennem, de ugye ingadozik egy-két kg föl-le mindig egy napon belül is. Tartom a formám, ez a lényeg, még az sem lenne baj, ha január elsején 94 kg lennék, annak is tudnék ürülni az ünnepek után.
Nem változtattam semmin, illetve annyi a változás, hogy már automatikusan mennek dolgok, éppen csak a mérlegelés van meg reggelente mindig ugyanabban az időben. Pedig kellene némi változtatás, hogy az ünnepi nagy lakmározást jól ússzam meg. Azt hiszem, hogy az ünnepi asztalnál majd háttérbe szorulok, hogy ne is lássam a sok finom falatot. Az az egészben a furcsa, hogy eddig is ettem most egy csomó szaloncukrot, de úgy látszik, hogy belefért a keretbe, nem emelte meg a súlyomat.
Kezdek vizet inni, ez nagyon helyes a részemről, mert egész nap eddig alig ittam valamit. Éés! Teákat is iszom! Rendeltem a Csala Zsuzsa féle méregtelenítő teát, ezt iszom néha, túl gyakran nem kell, nincsen rá szükség. De jó, szeretem! Van még C-Vitaminom, azt mindennap szedem, meg van Slim Lady-m is, az súlycsökkentő kapszula, ezt most kezdem szedni majd holnaptól. Ezek a segédeszközeim, többek között. :)
A mozgás kicsit visszább esett, mert szülinapok voltak, de holnaptól azt is rendszeresen csinálom. Enni azt hiszem, hogy kevesebbet eszem, de nem mérem, csak most így kívánja a szervezetem, sokszor kimarad a tízórai is, meg az uzsonna is. Reggel természetesen eszem, meg este is, és az étvágyűző kis kávémat is ritkábban iszom most. Túl sokat ittam belőle, és nagyon elvette az étvágyamat, ez nem jó, vissza kell hozni a normális szintre ezt is. Körülbelül ennyi, ami történt velem, én úgy éreztem, hogy híztam, de a mérleg az ugye sosem hazudik, kivéve, amikor lemerül az elem benne. :)
Ha kitalálok valamit még az újévig, biztosan megírom, a cél most az, hogy tartsam a formám, ennél nem szabad többnek lennem, de ennyi maradhatok, amennyi most vagyok. Jó is lenne, ha tudnám ezt tartani! :) Nem szabad akkor sem elkeseredni, ha többet mutat a mérleg, én is azt hittem, hogy híztam, de mégsem voltam elkeseredve a mérlegelés előtt, és így még nagyobb volt az örömöm, amikor megláttam a 93-as számot. :)
Még biztosan fogok írni az újév előtt, addig is olvasd ami szerinted használ neked, van sok minden ebben a blogban, azt hiszem, hogy 2015-től kezdtem írni. Tarts ki és legyen mindig jó kedved, hogy ne okozzon mérgelődést a fogyás. :) Advent vasárnap van, töltsd kellemesen az idődet! :) Legyen szép a napod! :)