Együtt sikerülni fog!

Mérleg helyett centiméter

2014/12/05. - írta: RiaRia

Én az állandó mérlegelők közé tartoztam. Amikor csak lehetett mértem a súlyom, és ez már eleve elkeserített, mert nincs az a pontos személymérleg, ami azt mutatná, amit én szeretnék látni. Sokkal jobb, ha a centimétert használjuk arra, fogytunk vagy éppen híztunk. Talán elég a kedvenc farmerunk is, amibe bele szeretnénk férni. 

Megpróbálkozom a lehetetlennel, és egy időre elfelejtem mérni magam, nem állok a mérlegre, de a centimétert is elég hetente elővenni, és csak olyankor, mikor tudjuk, hogy betartottuk a diétánkat. Sokat kell fogynom, ezért türelmesnek kell lennem. Minden hétfőn fogom mérni majd a változást, ezért most ez a pár nap hétfőig csak bemelegítés, hogy megszokjam a gondolatot, mától másképp kell étkeznem és nem árt mozognom sem. 

Biztos, hogy kell egy év vagy másfél év, mire ezt a sok felesleget leadom. Kell még egy jegyzetfüzet, mert hetente írni fogom, miképpen haladok. Csak a legfontosabbakat érdemes feljegyezni (ruhapróba, mell, derék, csípő érték, és ki kell számolni a testtömegindexet is). Ilyenkor a súlyt is le lehet mérni, aki szeretné.

Küzdjünk meg azokkal a felesleges kilókkal! Vágjunk bele, ne riadjunk meg a számoktól, később megbarátkozunk majd velük.

Tehát első harci feladat: -  elő kell venni a szekrényből egy csinos nadrágot, amibe még nem férünk bele, - venni kell egy strapabíró centimétert, - egy jegyzetfüzetet, - konyhamérleg sem árt a későbbiekben, és egy olyan személymérleget javaslok, ami méri külön a testzsírszázalékot is. (ennek nagyon fontos a jelentősége, majd ki fog derülni).

Ha ezzel kész vagyunk, lazítsunk hétfőig, ránk fér, de ne együk azért túl magunkat, mert annál rosszabb lesz. Vagyis a fogyókúránk már ma elkezdődött, ha készek vagyunk rá!

Mindent bele! Reggel nyolctól este nyolcig számolok egy napot, előtte, utána lehet lazítani, mert kell a pihenés is.

Hallgass meg egy dalt, amit küldök neked, hogy legyen kedved elkezdeni a nagy kalandot. (mert az lesz, az már biztos!) :)

3 komment
süti beállítások módosítása