Együtt sikerülni fog!

Álom, álom, édes álom :)

2015/04/18. - írta: RiaRia

Hát, igen, a túlzott elbizakodottság néha rosszul sül el. Visszahíztam, de nincs semmi vész, folytatom tovább amit elkezdtem. Sokszor lesz még ilyen, hogy ide-oda mutat a mérleg mutatója. Nem szabad elkeseredni, csak átmeneti az egész. Igen, én is szeretnék olyan karcsú lenni, mint a képen a modell, de egyelőre még kitartás kell, akaraterő, és elhatározás, amit be is tudok tartani. A diétaprogram megvan, nagyon szuper is, több mozgásra lesz szükség. Jön a gyaloglás hosszabb távon. Persze csak addig tervezek, míg tudom, hogy megvalósítható számomra. 

Most vagyok 87,5 kiló, voltam már több is, ezért most kell nagyon odafigyelnem, nehogy visszájára süljön el a programom. A kedvem szuper, a cukros élelmiszerek fogtak ki rajtam most, végleg meg kell tőlük szabadulnom. Másik rossz dolog a túlevés. Ha ezt a kettőt egyszerre ki tudom iktatni az életemből, már nyertem is.

Gyere, tarts velem, győzzünk a makacs zsírsejtek fölött. :)

Küldök egy dalt, kellemes hétvégét kívánok neked sok szeretettel. :)

komment
süti beállítások módosítása