Úgy ettem minden nap, mint aki éppen az éhhalál küszöbén van. Nem jár a csillag most erre az elmúlt két hétre. Nem vagyok elkedvetlenedve, de össze kell szedni magam. Nem használtam ki a lehetőségeimet. És itt van a kutya elásva, hogy: - NEM HASZNÁLTAM KI A LEHETŐSÉGEIMET, amik ott voltak, adva voltak, csak semmibe vettem az estéket, és jött az állandó falánksági kényszer.
1.- minden este úgy estem a kajának, mint aki egész nap nem evett semmit, ráadásul még estig bőven a kalóriaérték fölött mozogtam.
2.- bepánikoltam, hogy mi lesz, ha nem fogyok tovább, ezért inkább az ételt választottam.
3.- nem törődtem eléggé magammal. Igenis először az én fejemben kell rendet rakni, csak úgy tudok fogyni is.
4.- nem volt ami lelkesítsen, már az étel illatától is beindult a súlygyarapodásom.
5.- voltak lehetőségeim, nem éltem velük, így elillantak, nincsenek, a ködbe vesztek.
__________
Más szemszögből kell néznem a fogyókúrámat:
- egyfajta versenyszellemet szeretnék kialakítani, ha nincs kivel versenyezni, akkor én magam leszek a versenytárs, és az 1. számú szabály = csak a fogyókúrára koncentrálok jövő év őszéig, augusztus végéig. Azután lehetnek engedmények.
- minden nap kell időt szánni a fogyi megtervezésére. - (a másnapi tervet előző este meg kell csinálni.
- beszámolni a blogon, sikerül-e a napi vagy a heti tervem.
- van, amikor szigorúbb kell legyek magammal. - kényelmetlenül fog esni, de nem baj, ez megerősít, ettől fejlődünk.
- 2. számú szabály = nagyon sok vizet kell inni, és nagyon sokat kell tornáznom.
- 3. számú szabály = nem fogok soha megfutamodni, folytatom ha el is esek.
__________
Összegzés:
Október 1-től fogyinaplót fogok vezetni! (az esti időmből fogok erre használni perceket, de alapos kell, hogy legyen).
Hadd szóljon egy dal, amit szeretettel küldök neked. :)
Gyere velem versenyezni!!! :)))
- nem számít ki győz, a részvétel a fontos, megmutatjuk a világnak, hogy elég akaraterőnk van, meg fogjuk tudni csinálni azt a diétát. Ha elkezdjük, később együtt könnyebben fog menni! :)