Azt hiszem, hogy azért nem tudtam eddig fogyni, mert nem volt elég késztetésem, ösztönzésem, motiváló erőm. Mivel elég labilis vagyok sokszor, én ennek a számlájára írtam azt, hogy talán nem is akarok lefogyni. Nem volt jóízű már az a sajt, amit éjjel tuszkoltam magamba, olyankor, mikor előtte fölfaltam a hűtőt és a kamrát is. És mégis megettem.
Sőt! Tudtam, miközben majszoltam a sajtot (éjjel!), hogy még meg fogom enni a jégkrémet, a maradék vacsorát, a csokit is, csupán azért, mert ezeket még aznap nem ettem. Úgy kezdődött a hízásom, hogy sok csokit, de főleg töltetlen savanyú cukrot ettem, nem törődtem azzal, hogy ennek rossz hatása lehet rám. Nem éreztem magam kövérnek még 90 kilósan sem. Még akkor sem, mikor láttam magam a tükörben, vagy összehasonlítottam magam másokkal. Egészen addig, míg egyszercsak mint valami biztosíték kicsapásaként éreztem, hogy kövér, dagadt, hájas vagyok. Egyik pillanatról a másikra tudatosult bennem, hogy már egy mázsát cipelek, ha megyek az utcán. Egyedül a 100 kg döbbentett rá, hogy én tényleg kövér vagyok. Már régen tanácsra vagy orvosi segítségre lett volna szükségem. Szerencsére magamtól észbekaptam, és annak ellenére, hogy tömtem magamba minden üresnek számító kalóriát, most talán eljutottam addig fejben, hogy tudtatosuljon is az a tény, hogy nincs túl sok időm már a fogyókúrákra. Ha most nem kezdek őrült tempóban valamit is tenni, minden lehetőség elszáll mellőlem, és örökre kövér maradok. No, ezt azért nem akarom, és tudom már, hogy ez az utolsó próbálkozásom, ami a fogyókúrát illeti. Egyedül én döntöm el, hogy kövér leszek, vagy tudok mértéket tartani, és akkor le tudok fogyni. Ezt az egyet kell eldönteni, semmi mást. A többi jön majd utána magától. Mármint a megoldások, az ötletek, a kitartás és az akaraterő mind megjön, ha én eldöntöttem, hogy le akarok fogyni. Dönteni kell, és még tartani magamat ehhez a döntésemhez. Amilyen tanácsot így több év sikertelen próbálkozásaim alapján tudok adni, az az, hogy aki le szeretne fogyni, minél hamarabb kezdjen bele, és más ne lebegjen egy ideig a szeme előtt, legalábbis amíg be nem indul a rendes fogyás. Saját magunkkal tolunk ki, ha hagyjuk, hogy éktelenkedjenek rajtunk a zsírsejtecskék. Csak rosszat hoznak nekünk, semmi jót nem. Én azt hittem eddig, hogy van még időm lefogyni. Több, mint tíz éve sikertelenül próbálkozom. Nincs több időm sajnos, az időm ami erre lett volna szánva, letelt. Most kell megragadni a lehetőséget, még amíg lehet. Sok-sok évem ment tönkre, mert nem figyeltem magamra. Utoljára megpróbálom azt, amit a nagy fogyásnak hívnak, mert én titokban mindig is kb. 62-64 kg szeretnék lenni. De lefelé is majdnem úgy mennek le a dekák, mint ahogy fölszedtem őket, csak most talán már ésszel fölérem, hogy nekem kell tennem érte valamit. A jövőm csak akkor lesz teljes, ha le tudok fogyni. Rájöttem, hogy nem tudom túlsúlyosan elfogadni magam többé. Ezért is kezdtem el a sportot beépíteni az életembe. Nem hagyom, hogy a cukor, a csoki, vagy a fagyi túltegyen rajtam. Mit hoz a jövő? Fogyást és fogyást és fogyást. Addig, amíg az kell. Mindig ki kell találni valami okosat, olyan rafinériát, ami legyőzi az állandó evést, a falánkságot. Ha hiszed, ha nem, tele vagyok kisméretű ruhákkal. Vagy azért, mert olyan apropóból vettem, hogy egyszer majd belefogyok, vagy pedig egyszerűen kihíztam azokat is, amik eddig jók voltak rám. Rossz gondolatmenetet folytattam idáig, ezen kell változtatni, mert sokkal könnyebb meghízni, mint lefogyni. Időben is több időt igényel a fogyás, és átváltozásban is. Mire újra karcsúak leszünk, addig jó párat kell még aludnunk. Apropó alvás! Az egyik legjobb fogyasztó, ha már este tízkor aludni térünk, és végig tudjuk aludni az éjszakát.
Van még reményem, időben kaptam még észbe, és nem lehetetlen a feladat, amire vállalkozom. Tarts velem, olvass sikertörténeteket, és máris kezdj bele a fogyóba, ha szükségét érzed.
Küldök egy dalt, hallgasd szívesen, és dönts mindig helyesen és időben.
