Együtt sikerülni fog!

Talán az utolsó levél ez, nem tudom.

2022/03/09. - írta: RiaRia

girl-g2e9a8ebc2_640.jpg

Igyekeztem áttekinteni azt az időszakot, amióta írom ezt a blogot a "fogyásomról". Nem dicsekedhetek, nem tudok felmutatni semmi érdemlegeset, sőt, inkább hízást tudok felmutatni, mást nem.

Jobban átgondolva, döntenem kellett, mert döntés elé állítottam magam. Vagy marad a küzdelem a kilókkal, vagy elfogadom amilyen vagyok, és ott teljesedek ki, ahol nagyobb szükség van rám. Muszáj volt dönteni, és én az utóbbit választottam, vagyis nem foglalkozom tovább a súlyommal, olyan, amilyen, elfogadom azt, amilyen most vagyok, és azzal kezdek foglalkozni, ami számomra most életbevágóan fontos. 2014-ben kezdtem írni a blogot, és jóval vékonyabb voltam, mint most, azonban már akkor sem sikerült az életmódváltás, és most is csak egy helyben toporgok. 6-7 év alatt már 2x vagy 3x is le tudtam volna fogyni, ha idegileg nem őröl fel az egész. Nem győzködöm már tovább magam, a gyermekeimet helyezem most előtérbe, és nekik segítek ezután amiben csak tudok. Ebben látom az életem értelmét, nem az örökös fogyókúrázásban. Volt, hogy nagyon lelkes tudtam lenni, volt, hogy le voltam lombozódva, idáig csináltam, ezentúl már mással fogok foglalkozni. 

Nem tudom, mi lesz a bloggal, ha nem írok többet bele, lehet, megszüntetik egy idő múlva. Ezért, ha találsz benne értékes információkat, azt jegyzeteld ki magadnak, mert később lehet, hogy nem lesz elérhető. Utolsó levélnek szántam ezt a mostani bejegyzést, sokat gondolkodtam azon, hogy mitévő is legyek. 

Van még ezen a blogon kívül három blogom, de nagy a valószínűsége, hogy azokba sem fogok tudni írni, így, ha van kedved, olvasd azokat is, amíg meg nem szüntetik. Leírom, hogy melyik ez a három blog még:

---

www.gyogyuljvelem.blog.hu    ("az élet nem mindig habos torta...")

www.motivaciok-megerositesek.blog.hu    (Éljen az életmódváltás!)

www.bakloveseim.blog.hu    ("...ma jobb akarok lenni, mint tegnap voltam.")

és a negyedik ez a fogyis blog:

www.fogyj-le-ha-tudsz.blog.hu    (küzdelmem a kilókkal)

---

Ha teheted, tarts ki, ha van benned elég motiváció egy klassz életmódváltáshoz, mert hosszú távon mindenképpen megéri! :)

Utolsó motiváló mondatom a következő:

"Veszíteni egy dolog, és feladni megint más." (Michael J. Fox) 

 

 

 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása