A cukorról nem lehet elég rosszat írni, hogy az ember lánya belássa, saját magának okoz kárt, ha túlzásba viszi a fogyasztását. Természetesen jót is lehet és kell is írni, hiszen a testünknek szüksége is van a szőlőcukorra, hiszen jócskán felhasználja a működéséhez.
Mégis, inkább van rossz híre a cukornak, mint jó, és ez azért van, mert üres kalória, nem sok haszna van, ha túl sokat fogyasztunk belőle. Én a gyakorlatból tudom, saját példámon keresztül be tudnám mutatni, hogy mennyire vészes a cukor túlfogyasztása. Akár ha csak a mostani állapotomat írnám le, már az is elég lenne, hogy bizonyítsuk, mennyire a rabjai vagyunk az édes íznek. Már több mint egy órája vacsoráztam, még talán többet is ettem, mint kellett volna, mert 400g vacsit fogyasztottam el. Párolt zöldborsót csirkemellel, sárgarépapürével, mártással. És még két szelet kenyeret is megettem hozzá, plusz még lilahagymával megbolondítottam. Elég volt, vacsorának még lehet, túl sok is, de jóllaktam, nem maradtam éhes. Ez volt 18 órakor! És, eddig tartott a nyugalmam, mert én már csak ilyen vagyok, kívánom valamiért az édes ízt. Már most azon gondolkodom, hogy mivel tudnám helyettesíteni, de nem tudom, mert magát az édes ízt kívánom. A cukrot, ami megédesíti a lelkemet. Csokit már nem eszem, mert tudom milyen rossz hatással van rám, ezt elkönyveltem magamnak. De jöhetne puding, fagyi, jégkrém, mindegy mi, csak édes legyen és majszohassam. Miért van ez? Azért, mert kiiktattam a csokit az életemből? Nem nagyon eszek süteményt sem, de valamilyen nyalánkság jólesne most is, mint minden este. Van, amikor kibírom, hogy nem eszek semmi ilyesmit, de a sóvárgás akkor is megmarad, és azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül. Könnyű azt mondani, hogy szép fokozatosan le kell szoktatni a szervezetünket a cukros ételekről. A cukorbetegeknek való olvasmányban is azt írják, hogy a hozzáadott cukrot kell kerülni, gyümölcsöt, és olyasmit, amiben természetes módon van benne a cukor, olyat lehet enni. Még ugye a tej is édes a maga nemében. Már egyszer az egyik bejegyzésben összegyűjtöttem azokat az "ételeket", élelmiszereket, amiket ehetek, és édes ízük van, de hiába, az eszemmel tudom, hogy a cukor káros az egészségemre, és nem szabadna elcsábulnom. Persze nemcsak cukorral ehetjük túl magunkat, de az nem vitás, hogy vészjóslóan nagyon sokat fogyasztunk belőle, szinte beteggé esszük magunkat, ezt számtalan helyen olvashatjuk. Nem beszélve arról, hogy jönnek fel a plusz kilók, amikre egyáltalán nem vagyunk kíváncsiak, inkább mondanánk le róluk, minthogy az egészségünk lássa kárát. De milyen az ember?! Nem tanul még a saját hibájából sem. Arról is írtam már talán, hogy volt a tévében egy interjú, ahol kóros dohányosokat kérdeztek meg, hogyha tudnák a cigire szokás pillanatában vagy amikor már bőven benne vannak a cigarettázásban, hogy milyen betegség fog kialakulni náluk, ha nem teszik le a cigarettát, akkor is cigarettáznának-e tovább? A válasz az volt, hogy akkor is, mert olyan függővé teszi őket a cigaretta, nem tudnak tőle szabadulni. Ugyanez van a cukorral is. Függővé válunk tőle, olyan, mint az alkoholistának az alkohol, nem tud róla lemondani, hiába is szeretne.
Vajon akkor mi lehet a megoldás, és egyáltalán van-e megoldás? Sok függ tőlünk, hogy mennyire vagyunk rabjai ezeknek a dolgoknak, és saját magunk képesek vagyunk-e megoldani a gordiuszi csomót?! Én önmagamról tudom, hogy lassan-lassan tíz éve lesz, hogy elindítottam ezt a blogot, és nem mindig a túlevés volt a baj, inkább a cukor és az édes íz iránti sóvárgás, ez alakította ki mindig a falásrohamokat is nálam. Ez tuti, ezt érzem, ez minden áldott este jelentkezik. Azt hiszem, hogy érzelmi vonatkozása van ennek, nem véletlenül szedek gyógyszert erre. Valami hiányzik az életemből, valami, amit édes ízzel nyugtatgatok, pótolgatok. És hiába szedek rá gyógyszert, nem segít, mert tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel a problémámmal, más is küzd vele. A megoldás valóban az lenne, ha le tudnék mondani magáról az édes íz élményéről, de itt mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy: - már ezt sem érdemlem meg?! -, a válasz rá az, hogy NEM!, mert saját magammal tolok ki, ha a sírba eszem magamat (nem akartam csúnyább szót használni). Vagy a józan eszemre hallgatok, ami mindig tudja a helyes megoldást, vagy beteggé ehetem magam, de az fájni fog, és lehet, hogy visszafordíthatatlan folyamatok alakulnak ki a szervezetemben. A döntés csakis tőlem függ, tudom-e helyettesíteni a cukoréhségemet valami mással??? Tudom, hogy rossz vége lesz, ha nem hallgatok az eszemre, kordában tartani nem tudom a sóvárgásomat, ezért az egyetlen megoldás az, ha végleg búcsút tudnék mondani a cukros dolgoknak. Ezt az élet dönti el, illetve lehet, hogy én, ha megjön előbb az eszem!
Nem jó, ha tömjük magunkat édes élelmiszerekkel, csupán megszokás ez, ezt tanultuk meg, a tudatalattink nagyon is tudja, hogy mit érhet el nálunk, mert ő a főnök, ő diktál, és mindig az van, amit ő akar. De kicselezhetjük, ha okosan gondolkozunk, és rájövünk, hogy nekünk is van némi beleszólásunk ebbe. :)
ui.: - azért ahogy írom a sorokat, már tudom, hogy nem engedek ma a csábításnak, inkább megiszom az esti gyógyszeremet és megyek aluszkálni. :) Hogy a következő napokban mi lesz, azt is én fogom eldönteni, nem az élet. Nem hagyom magam tönkretenni, hiszen az életünk olyan rövid, ne rövidítsük meg még jobban!
Gyere, hallgassunk meg inkább egy jó kis dalt, ami elfeledteti, hogy mennyire édesszájúak is vagyunk néha! :)
