Együtt sikerülni fog!

Rövid helyzetjelentés...

2024/12/27. - írta: RiaRia

sparkling-wine-5841288_640_1.jpg

Hát, igen! Az ünnepek mindig is a gyengéim között szerepeltek és fognak is szerepelni. Simán feljött négy kiló, ami annyit tesz, hogy most 97 kiló vagyok. Illetve annyi mégsem, mert ruhában mértem meg a súlyomat. Ez van, nincs mit szépíteni rajta, innen kell tovább építkezni.

Még az is jó lett volna, ha januárban még 94 kg vagyok, de így, hogy elég rosszul áll a szénám, valamit csinálnom kell. Nem fogok koplalni, az biztos! Szeretek jókat enni, és a jókat enni most nem azt jelenti, hogy totálisan jól belakok, hanem, hogy jóízűen fogyasztom el azt, amit szeretek enni. Erről nem is fogok lemondani, hogy azt egyem, amit szeretek, márcsak azért sem, mert ha így tennék, olyan stresszes lennék a fogyókúrától, hogy rossz lenne rám nézni. Szóval, szép sorban haladok majd a célom felé. Az jó, hogy most tervezhetek egy egész évre, mert pont év vége van, és előttem van egy teljes év! :)

Nincs most különösebb tervem, mert még tart az ünnep, és még csak most jön a szilveszter, és az újév, amikor szintén nem szoktam magam visszafogni az étkezésben. Bevallom, hogy jelentős mennyiségű szaloncukrot és mézessütit ettem meg az utóbbi napokban, és ez magával hozta a hízást. Megvárom majd az új év második napját, és ahhoz képest tervezek majd napirendet. Sok mindenre jöttem rá azért, amióta fogyózom, többek között arra is, hogyha nem görcsölök a diétázás miatt, akkor nem hízok vissza olyan sokat egy-egy ünnep alatt, mintha ráfeszülnék a témára. 

Ez csak egy rövid kis bejegyzés volt most, hogy tudd, nem adtam fel a kilók elleni küzdelmet, valamit biztosan kitalálok majd, hogy elérjem hamarosan a 90 kg-os testsúlyt. Addig is, legyen szép napod, és tarts ki te is! :)

éés!!! :)

B.Ú.É.K. :)

 

komment
süti beállítások módosítása