Együtt sikerülni fog!

Idősebb korban veszélyesebb a fogyás.

2019/11/25. - írta: RiaRia

girl-3556557_640.jpg

Hát, be kell vallanom, hogy öregszem. Nincs is ebben semmi új, mert telik az idő és az évek szépen haladnak egymás után. A baj az, amikor észleli az ember lánya mindezt. Mégpedig olyan helyzetben, amikor fogyókúrázik. Egyre kilátástalanabb a helyzetem.

Arról már írtam, hogy kezdek olyan helyekről fogyni, ahonnan egyáltalán nem akarok, és ha véletlenül visszahízok valamennyit, azt épp olyan helyekre hízom, ahová egyáltalán nem kívánatos már. Ezt fedeztem fel magamon, és épp ezért a tanácsom az, hogy minél korábbi időpontra tegyük a fogyókúránkat, ne halogassuk a dolgot. Persze nem megy ez úgy elsőre, mégis a tapasztalat az, hogy fiatalon könnyebben alkalmazkodik a bőrünk a változásokhoz. 

Amikor az én édesanyám kb. 70 éves korában azt mondta, hogy - kezdek fogyni, mégpedig mindenhol - nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Én még nem vagyok 70 éves, de tapasztalom, hogy indokolatlanul fogyok bizonyos testrészeimből, a mellem sokkal kisebb lett és a ruganyossága is megváltozott. A hajam kezd indokolatlanul gyorsan hullani, szinte egy hét alatt elveszítettem a hajszálaim felét. A bőröm már nem olyan feszes, mint volt egy-két héttel ezelőtt. Ez csak pár kiragadott, de a leglátványosabb példa arra, hogy bizony öregszem, és ez ellen vagy nem lehet tenni semmit, vagy épp most kell olyan stílusra váltani, ami még visszafordíthatja talán a folyamatot. 

Tornázni kellene, ezt mindenképpen valahogyan bele kell építenem a napomba. Mondjuk reggelente, mert máskor nemigen tudok áldozni rá időt. Hasizom gyakorlatok is kellenének, mert a pocakom kezd indokolatlanul nagyra nőni. Tehát vigyázni kell már mindenre, és a lehető legegészségesebb étrendet kéne kitalálnom magamnak, sok-sok zöldséggel és vitaminnal. Jó lenne multivitamint is szednem, és a hajra B-vitamin komplexet, vagy valami hasonlót. Nem vagyok olyan, aki túl sokat törődött volna magával, épp ezért esik most rosszul az átalakulásom, ami rossz irányt vett. 

Tanácsom csak az lehet, hogy minél hamarabb kezdjünk bele a diétába, ha rá vagyunk szorulva, mert később nehezebb lesz megélni a változásokat, amik nem is igazán fognak tetszeni. Én lehet, hogy lemondok a további diétáról, mert lehet, hogy a sok jojózás vezetett el idáig, de az idősödésnek is jelentős szerepe van benne. 50 éves korig mindenképpen le kell fogynunk és mozgással tartsuk fenn a fittségünket, mert ha elhanyagoljuk magunkat, oda juthatunk, ahová én is, hogy most már semmi kedvem diétázni, mert lehet, hogy valamit nem jól csinálok. 

Ha találok ez ügyben hasznos gondolatokat, mindenképpen megosztom majd veled. Addig is törődj minél jobban önmagaddal és ehhez az első lépés az legyen, hogy a tükörben nézd meg magad, mi tetszik és mi nem a testeden, és ehhez képest alakítsd a programodat. 

 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása