Lehet, hogy nekem tényleg környezetváltozás kellett ahhoz, hogy beinduljon a fogyásom. Ez mindenképpen bekövetkezett volna (mármint hogy utaznom kell jó pár száz kilométert), mert a pici baba, akit vártunk, hogy megszülessen, csakis Pesten született volna meg, mivel itt él az édesanyja is.
Féltem az úttól, de már látom, hogy teljesen fölöslegesen. És amit eddig tapasztaltam fogyás terén, az maga volt a szépség, ami a számadatokat illeti. Nem is gondoltam, hogy beindul valaha is a fogyásom, mindig ott lavíroztam 105 és 110-113 kiló közelében. De szerencsére a csoda megtörtént, és én voltam a legjobban meglepve, mikor már nem 100 fölött volt a súlyom.
Ha kitartok, és folytatom az eddigi étkezésemet, várható, hogy ezután is fogyogatni fogok. Érzelmileg is kell tudni kezelni egy ilyen helyzetet. De ami szerintem a legnagyobb változást hozta, az az, hogy nem ettem többé 30 dekás mogyorós csokoládékat, pedig itt voltak a szemem előtt. És, ami még érdekes, hogy nem is kívántam meg őket, ami abból adódhatott, hogy mégha otthon is éreztem magam itt, a csokikat valahogyan nem úgy kezeltem, mintha az enyémek lennének, inkább, mintha kirakatban lettek volna. Ez furcsa, de így volt. Nem kellett biztatnom magam, hogy no már most nem fogok enni csokoládét, egyszerűen azt gondoltam, hogy azokat a csokikat nem én kaptam, így nincs semmi okom arra, hogy megegyem őket. Pedig az elején még kaptam is a lányomtól jutalom csokikockákat, amiket meg is ettem. Ekkor éreztem azt, hogy tudom már milyen a csokoládé íze, és akár holland, akár belga vagy svájci az a csoki, ugyanúgy át van itatva cukorral, mint a magyar csoki, vagy bármely más csokoládé.
Úgyhogy most ott tartok lelkileg, hogy érik egy FOGYISZTORI című kis könyvecske majd, ha tényleg le tudom adni azt a fölös kilót még, ami zavarja a lelki nyugalmamat. Nem akarom elbízni magam, mert már sokszor jártam rosszul ilyen formában, de most igazán érzem, hogy a jó útra sikerült lépnem. És a számok is ezt mutatják, igaz, beteg is voltam, de mégis a tudatomban történtek már változások, amik úgy is maradnak, ha hazamegyek, akkor is. És ez a szenzációs benne! Nem volt most semmilyen kattanás, inkább csak az volt, hogy már nagyon le akartam fogyni, de én kevésnek bizonyultam hozzá. Szóval kattanás nem volt, de környezetváltozás az volt. és, szerintem, ahhoz, hogy valami történjen, valami beinduljon, valamilyen különleges dolognak kell történnie.
Elkezdtem úgy enni, ahogy itt szokás, és ez meghozta a maga eredményét. Már írtam, hogy ebben a háztartásban nincsenek egészségtelen élelmiszerek felhalmozva. Itt minden szuper egészséges, még a csoki is belefér a rendszerbe. Pedig én ugyanúgy főzök, mint otthon, de az alapanyagok már egészségesebbek. pl. kókuszzsírral sütünk, főzünk, teljes kiőrlésű kenyeret eszünk, cukrot nem használunk, édességet csak kivételes alkalmakkor eszünk, úgyhogy ez, hogy más az alapanyag a főzéshez, biztosítja az egészségesebb étkezést. Megtanultam azért kevesebb olajat használni a főzéshez, de a magyaros ízeket becsempésztem azért a menütervbe, mert szeretjük. Úgy látszik, a módszer működik, és jól működik. Tudunk mással foglalkozni, olyan dolgokkal, amik tényleg érdemesek arra, hogy foglalkozzunk vele.
Nagyon remélem, hogy minden jól fog ezután is alakulni, a terv, hogy szeptemberig itt maradok, de mindig változhat minden, semmi sem biztos.
A mostani motiváló mondatunk a következő:
Keresd meg ami számodra értékes, és mindig szánd rá a megfelelő időt! :)
ui.: - majd még írok arról, hogyan is telnek a fogyogatós napjaim. :)
