Van, amikor még az sem elég intő jel, hogy muszáj lefogynunk vagy muszáj máshogy étkeznünk. Mindig keressük a kibúvókat, mindig reménykedünk abban, hogy nincs komoly baj velünk. Amikor azonban ráeszmélünk arra, hogy nincs más választásunk, ide jutottunk, meg kell reformálnunk az étkezési szokásainkat, lehet, kicsit el is keseredünk.
De mindig is kapaszkodni fogunk egy utolsó szalmaszálba, bármilyen rossz passzban vagyunk éppen. A muszáj azért alakult ki az életünkben, mert egyszer vagy sokszor nem tartottuk magunkat ahhoz az egészséges étkezéshez, amihez kellett volna. Én is itt tartok még, a muszájnál. Sokszor el szeretnék csábulni, nem is mindig tudom tartani a diétámat, de valami belül mindig visszatérít a jegyzetfüzetemhez, az internethez, ahová elmentettem azt a sok cikket, ami a jó útra terelget engem. Nagyon ideges voltam, amikor sokáig nem találtam a helyes utat. Hibáztattam magam mindenért, és nem értettem, hogyan is tarthatok itt, hogyan is jutottam el idáig? Az eszemmel tudom, hogyan is történt, a valóságban mégsem akarom elhinni, hogy ez velem is megeshet. Azt hittem, hogy én sosem fogok rossz eredményeket produkálni, van olyan jó szervezetem, hogy mindent kivéd. A szervezetünk is feladja, ha örökösen ellene teszünk, és egyszerűen nem tehet mást, minthogy megadja magát végül. Ha eljutunk addig, hogy valamit muszájból kell már csinálni, akkor is fog még tiltakozni a testünk, mert megszokta a helytelen, az egészségtelen étkezési stílust. No, meg a mozgáshiányt, meg a süteményeket, meg minden olyat, ami káros a számára, mégsem ismeri el, hogy változásra van szüksége. Pedig ilyenkor már nem muszáj cselekedni, hanem kell is. Ha nem teszünk lépéseket az egészségünk felé, csúnyán megjárjuk, és csodálkozni fogunk, hogyan is történhetett mindez.
Én gondoltam egy nagyot, és ha már a cukorértékem lett ugye több a laborvizsgálat során, vettem egy vércukormérőt, és ha nem is rendszeresen, de havonta 1x-2x lemérem majd a cukorszintemet. Meg is tettem, és láss csodát! Az, hogy nagyjából tudom tartani a cukorbetegeknek javasolt étrendet, megtette a hatását, mert már csak 5.2 cukorértéket mért a vércukormérő. A laborvizsgálat valószínű, hogy megint mást mért volna, de megnyugtatásnak azért jó, hogy tudom, jó irányba haladok. A súlyom nem nagyon változott, de elkezdtem tornázni a Norbi Duci Tréning dvd-re, és rájöttem, hogy mennyire nem megy már a mozgás. Alig tudtam megcsinálni a bemelegítést. És akkor a torna része még hol van? De el kell fogadnom, hogy most egyelőre itt tartok, lesz ez még jobb is, ha csinálom rendesen mindennap az edzéseket. Azt hisszük, hogy egy diéta vagy egy mozgásprogram megoldja a problémánkat. Nem ilyen egyszerű a helyzet. Ahhoz, hogy ki tudjunk tartani hosszú távon is, elhatározás és elszántság is kell, mert mindig lesz valami, ami fel fogja borítani egy napunkat.
Meg kell vallani, hogy szeretünk enni. És nem mindig választjuk a számunkra ideális élelmiszereket, mindig elcsábulunk, mert így könnyebb és élvezetesebb az életünk. Amiért meg kell küzdenünk, az mindig is erőfeszítéssel jár, az nem pottyan csak úgy az ölünkbe. De mindennek ára van. Mindenért meg kell fizetnünk, az élet benyújtja a maga számláját, és ha nincsenek tartalékaink, amikhez tudunk nyúlni, csúfos vereséget szenvedünk. Amikor már addig eljutottunk, hogy muszáj valamit megtennünk, akkor ott van mellette az is, hogy meg kell tennünk bizonyos dolgokat, hogy jól és egészségben éljük le a napjainkat. Az eszünkkel tudjuk is ezt, de belül nem vagyunk elég felkészültek. Ha hagyjuk, hogy lefelé menjünk a lejtőn, sosem fogunk elérni a hegytetőre. Nem tudom minek kellene történnie, hogy végre tudjunk is változtatni az életmódunkon. Aki erősen dohányzott, és muszáj lenne letennie a cigit, még akkor is küzd azért az egy szál cigiért, amit el szeretne szívni, amikor már nagyon nagy a baj. Ilyen nagy úr a megszokás, a rászokás, és jönnek az elvonási tünetek, ha mégiscsak belevágunk a változtatásba. Tudjuk, hogy megéri változtatni, de nincs semmi, ami erőt adna ahhoz, hogy mindezt meg is tudjuk valósítani. Még a nagy traumák után is azt hisszük, hogy holnapra elmúlnak, pedig nem. Nem múlnak el, csak még rosszabb lesz, ha nincs erőnk a változáshoz. Mindig erre kell gondolnunk, hogy ha eredményeket szeretnénk elérni. Van és mindig is lesz esélyünk egy jobb életre, csak észre kell tudnunk venni azokat a lehetőségeket, amik előttünk állnak.
Sok történetet olvastam a neten most a cukorbetegséggel kapcsolatban, és tudom, hogy először megijedünk, majd később lehet, mégis csak inkább választunk gyógyszereket, mint diétába kezdenénk. De a diétát így sem és úgy sem tudjuk kikerülni, legjobb megbarátkozni vele és jószántunkból csinálni inkább, mint muszájból. Csak ekkor fogjuk élvezni is az evést, meg a mozgást, meg az egész életmódváltást is.
Hallgass meg egy dalt, hallgasd szeretettel. :)
