Együtt sikerülni fog!

Ez a súly már legalább tartós.

2016/09/05. - írta: RiaRia

woman-608945_640.png96 kg vagyok. Ez jó is, meg nem is. Voltam már kevesebb is, de híztam vissza többet is. Új hét kezdődik, új lendülettel folytatom a fogyókúrámat. Nincs már mit kitalálni, azokhoz a pontokhoz kell tartanom magam, amiket eddig írtam, és kitűztem magamnak. Visszaolvasok most a blogban, és ahol kell ott változtatok majd. Jó a sok zöldségfélével variált étrend, ettől lehet fogyni. Mától a sport is bővebb szerepet kap az életemben. Ha lesz egy kis időm, mindig mozgok valamilyen formában, és rendszeresen, naponta.

Sok ez a 96 kiló is, tavaly ilyenkor kb. 10 kilóval biztos, hogy kevesebb voltam, és még akkor is szuszogtam, ha felfelé kellett menni a lépcsőn. Nagyon nehéz fogyni, pedig most az étkezéshez az alapanyagok jobban hozzáférhetőbbek, mint télen. Azért is kell fogynom, mert lehet, hogy nem jönne rám a téli kabátom, és ez nagyon elszomorító lenne. Úgyhogy előre is kell gondolkodni, nem mindegy, hogy milyen súllyal indulok neki a télnek.

Hajrá mindenkinek, aki fogyózik, mutassuk meg, hogy meg tudjuk csinálni a nagy fogyást! :)

Annak örülök, hogy sokszor vagyok már a 96 kiló környékén, most kell mindent beleadni, hogy fogyjak is tovább.

Gyerünk! :) Hajrá!!! :)))

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása