Együtt sikerülni fog!

Kezdd kicsiben, gondolkozz nagyban!

2017/05/01. - írta: RiaRia

matrioska-1631194_640.jpg

Hallgatok sok videót a fogyással kapcsolatban, és az egyikben azt hallottam, hogy ha bele szeretnénk kezdeni az edzésbe, csakis kicsiben szabad először gondokodnunk. Ha túl nagy hévvel kezdünk akármilyen mozgásformába, hamar kifáradunk, és a lelkesedésünk is alábbhagy hamarosan. Ezért mindig csak kis adagokkal szabad megnövelni az edzésidőt is, az edzés intenzitását is, és a gyakoriságát is. Legyünk türelemmel magunkhoz. Én most vagyok 97.5 kiló, elég jól megvagyok ezzel a súllyal, lenyugodtam, látom, hogy nem megy gyorsan a fogyás.

Ha mindig öt perccel emeled pl. a szobabicajozás idejét, a 10 perctől kifulladás nélkül eljutsz az egy órás időtartamig, csak időt kell hagynod magadnak arra, hogy a tested átvegye a ritmust. Én csak félórát tudok kifulladás nélkül bicajozni, ezt szeretném hetente növelni öt percekkel, míg el nem érem az egy órás időtartamot. Egy óra edzés kellene a szervezetünknek egy nap, főleg, ha jól belakmározunk előző nap.

Az evésről való gondolkodásban is ezt a módszert kellene követnünk. Mindig csak egyfajta rossz szokástól szabaduljunk meg, és csak egyfajta jó szokást alakítsunk ki magunknak hetente vagy kéthetente. Próbálok sokszor írni a fogyiblogba, hogy ezzel is ösztönözzem magam a diétára. És azért is, mert ezt az évet szánom nagyon arra, hogy végleg le tudjak fogyni.

Nem ettem ma sokat, mégis a mérleg nem úgy működik, ahogy azt én szeretném. Lehet, hogy azért, mert nem volt tervem, étrendem kiírva. Minden napra kell étrendet írnom, hiszen jó, ha ünnepnapokon is tudok mihez alkalmazkodni. Így, hogy akármit is ehetek ész nélkül, az még nem megy nekem. Kordában kell tartanom magam, fékezni az étvágyat, elterelni a gondolatot az állandó evésről.

A tv-ben láttam egy amerikai túlsúlyos nőt, aki kb. 325 kg volt. Végre elszánta magát, hogy aláveti magát a műtétnek, amikor is gyomorszűkítő műtétet kéne végrehajtani rajta. Alig tudott lépni, alig tudott mozogni, de ellenállhatatlan csábítást érzett mindig az evés iránt. Fel kellett adniuk mindent. El kellett költözniük az egész családdal egy másik államba, ahol a műtétet kellett volna megcsinálni. Útra is keltek családostul (a túlsúlyos nő, a barátja, a nő édesanyja és édesapja is ment), és amikor végre elérkeztek az orvoshoz, aki fogadta őket, arra a kérdésre, hogy miért hízott így el, az volt a nő válasza, hogy azért, mert a családja nincs mellette, nem támogatják. 23 éves nő volt, és elkísérte a barátja, az édesanyja, és az édesapja is, mégis másban látta a hibát. El is küldte az orvos terápiára, mert három hónapon keresztül nem tudta teljesíteni azt a követelményt, amennyit fogynia kellett vona. Egy hónapban kellett volna 14 kilót fogynia, de ő csak 3kg-ot, vagy 5kg-ot tudott fogyni, természetesen azért, mert egészségtelen ételekkel tömte magát. Végül sikerült annyit fogyni, hogy megengedték neki a műtétet, sikerült is a műtét, és könnyebben tudott már mozogni, eltávolították a gyomra 2/3 részét.

Nagyon elgondolkodtató volt ez a film, nem láttam az elejétől, nem tudom, hogyan tudott 23 évesen 325 kg-ra meghízni.

Ha van még erőd fogyókúrázni, csakis kis lépésekkel haladj, hogy a végén ne hízd vissza a leadott kilókat. Tanuljunk mások eseteiből, és olvassunk sikertörténeteket is, hogy legyen meg a motiváló erőnk mindig.

_________

Mai motiváló mondat a következő: ISMERD MEG TESTED JELZÉSEIT!  ÉS FIGYELJ RÁJUK!

_________

Hallgass meg egy dalt, és meríts erőt önmagadból! :) 

 

komment
süti beállítások módosítása