Együtt sikerülni fog!

Fitneszsarok kialakítása a cél.

2019/03/19. - írta: RiaRia

dance-3999927_640.jpg

Vettünk egy futópadot, ami nagyban meg fogja könnyíteni az edzéseket. Mivel keveset gyalogolok, így erre fogom használni, mivel sem kocogni, sem futni nem tudok. Már kipróbáltam, és szuper hatással volt rám. Egyelőre még lassabb tempóban tudok sétálni rajta, de nem is szabad erőltetni. Ez az internetleszoktatósdi szokásom megy a legnehezebben, most is éjjel írok. 

A következő hét 2019. március 18-tól tart március 24-ig, vasárnapig. Jön a kinti kertészkedés, talán ez segíti majd, hogy kevesebbet legyek a gép előtt. 

Mozgás:

Most már egyre több lehetőségem van edzeni, és mozogni minden téren. Ezeket kell jól kihasználni, de nem szabad túlzásba vinni sem. Hetente legalább 5x kellene edzeni, öt napon keresztül. Két pihenőnapot be is kell tenni a hétre, hogy regenerálódjak. Van is kedvem a mozgáshoz, amikor pedig kevésbé van, akkor is rá kell vennem magam, hogy valamilyen mozgásformát válasszak magamnak. 

-------

Étrend:

Egy kis változtatás kell, mert az előző heti tervem nem nagyon jött be, ezért azt fogom ismételni. Sok zöldségféle, gyümölcs, gabonafélék, és semmilyen kenyeret és péksüteményt nem fogok enni. Most tele van a hűtő joghurttal, ezeket fogom reggelire enni. Ebéd a leveseké, este pedig a salátáké. Ez a minimum. 

-------

Pihenés:

Nem szabad felcserélni az éjszakát a nappallal. Igaz, jól kialudtam magam, mert korán mentem aludni, de éjszaka nem szabad internetezni. Kicsit erőszakosnak is kell lennem ezért magamhoz, és komolyan kell vennem ezt a szabályt. Tulajdonképpen ismétlem az elmúlt hetet, mivel több lesz a mozgás, ezért fontos a megfelelő pihenés is. 

-------

Lelki béke:

A megfelelő egyensúly elérése a célom, vissza kell találnom a régi énemhez, mert a betegség sok mindent kivett belőlem. A fizikai és a szellemi munka között meg kell találni a közös nevezőt. Mindkettőre szükség van és ezt figyelembe kell venni. Tehát az egyensúlyra törekszem ezen a héten.

-------

1.) - Hetedik jó szokás bevezetése következik: - Ha ülök, minden órában 5-10 perces testátmozgatást kell csinálni. Nem szabad egyfolytában sokat ülni. Még akkor sem, ha a munka így hozza. Kell a testnek a mozgás, ki kell nyújtózkodni óránként. 

2.) - Hetedik rossz szokás kigyomlálása a következő: - Le kell szoknom arról, hogy nem csinálom meg ami a napirendben szerepel. Azért írom a napirendemet, hogy ne fussak ki az időmből, ezért következetesen tartanom kell magam hozzá. Tehát egy kis akaraterőgyűjtés is szerepel ezen a héten. 

-------

Végre tavaszias az idő, ezt szeretem, nem kell annyira beöltözni már. A terv, hogy egy kis "fitneszsarkot" csináljak magamnak, ahová vissza lehet vonulni, ha túl sok a monotonitás. Ez az év a mozgásé, ezért is kell minden alkalmat kihasználni. Ez most egy ilyen hét lesz, ahol rendszerezem, hogy milyen lehetőségeim is vannak és ezeket hogyan tudom kihasználni. Vissza-vissza kell olvasni a különböző szokásokat, amiket bevezettem, és a gyakorlatban is jónak kell lennem. 

 

komment
süti beállítások módosítása