Együtt sikerülni fog!

Agyban kell tudni váltani, hogy fogyni tudjunk.

2022/05/25. - írta: RiaRia

female-ga4dac5525_640.jpg

Kb. fél kilenckor szoktunk reggelizni, én ugye már régóta felébredtem, de együtt szoktunk enni, ezért megvárom a rendes reggeli időt, nem eszek hamarabb. De azért már borzasztóan éhes vagyok. Ilyen szuper mérlegelésnél már járna egy kis jutalom.

Nagyon meg tudom állni már, hogy a konyhapolcon rengeteg csoki, keksz és chips van, amit a lányom a barátnőitől kap folyamatosan, kezd tudatosulni, hogy nem ehetek ilyeneket egyelőre. Legalább is csak kis dózisban lehetséges. Amikor még faltam a tábla csokikat, amik egyenként voltak 30 dekásak, akkor volt, hogy egy tábla elég sem volt. És ugye persze hogy éhes voltam utána. Valahogyan "el kellett tűntetni " a számból az édes ízt, mert egyre csak azt kívántam. Ezért régebben a sok csoki után jöttek a sós ropogtatnivalók. Amikor ezzel is végeztem, valamilyen normális kaját is kellett, hogy egyek, saját magam "megnyugtatására", hogy kapjon valami tápértéket is a szervezetem. És ez így folytatódott sokáig. Ezt nevezik falásrohamnak ugye, vagy valami hasonlónak. Ez ellen küzdöttem már sok-sok éve.

Kezd a fejemben megváltozni valami az étkezéssel kapcsolatban. Igaz a mondás, hogy - "nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk". - Amíg ezek nem tudatosulnak a kis fejemben, nincs további fogyás sem. És nemcsak nálam nincs, senkinél nincs, aki hasonlóképpen habzsolt eddig, mint én. Kell valamilyen változás, változtatás, hogy beinduljon a súlycsökkenés. Agyban kell tudni váltani. Gondolkodásban kell tudni váltani. Látni kell olyan embereket, akik másképp étkeznek, mint én a nagy falásrohamaimmal. Meg kell tapasztalni, hogy milyen is az ilyen másképpen való étkezés. És ha sikerül megszokni, megszeretni, akkor nyert ügyünk van, léphetünk egy nagyot előre.

Már 8 óra van, talán este vagy délután még tudok írni pár sort, igyekszem. :)

A következő motiváló mondatunk lehet mára még:

Ne bízd el magad, ha jól mennek a dolgaid. Gyorsan fordulhat a kocka. Légy résen! :) 

 

komment
süti beállítások módosítása