Együtt sikerülni fog!

Meg kell dolgozni a sikerért.

2018/08/23. - írta: RiaRia

woman-865021_640.jpg

Nem hullik öledbe a siker, mindennap tenni kell érte. Akármilyen célt is tűzöl ki magad elé, meg kell dolgozni a sikerért. Akár beteg vagy és gyógyulni vágysz, akár túlsúlyos vagy és fogyni szeretnél, mindenképpen energiát kell fektetned minden napodba, a napod minden percébe. Enélkül nem fog menni semmi.

Ha fogyókúrázol, vedd komolyan a terved. Olyan nagyon könnyen feladjuk az első sikertelen lépésnél. Küzdeni kell mindvégig, és még azon is túl. Mert nem elég lefogyni (bár sokan már ezzel is kiegyeznének), a kilók gyakorlatilag nagyon hamar visszakúszhatnak, és erre számos példa van. Ki kell tartani valami mellett, amit elhatároztál magadnak. Kijelöltél egy célt, és ezért bizony sokat kell tenni, sokat kell küzdeni. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz kitartanod. De ha már az elején feladod, kár volt annyi időt tölteni a céljaid megfogalmazásával.

Senki sem szereti, ha nagy erőfeszítéseket kell tenni valamilyen cél érdekében. Sokszor azt várjuk, hogy bárcsak egy szempillantás alatt megtörténjenek dolgok, nagyon elkényeztetjük magunkat időnként. Könnyű azt mondani, hogy - mától életmódot váltok! - ezt meg kell, hogy előzze olyan keresés, kutatás, amikor is utánajárunk annak, hogy mit is kell ezért bevállalnunk. Papírral, tollal a kezünkben kell olvasni a könyveket, keresni az interneten a tudást, és jegyzetelni, hogy kellő információ birtokába jussunk.

Meg kell válaszolni olyan kérdéseket, hogy - vajon miért híztam el?-, vajon miért eszek annyi csokoládét például?-, vajon miért nem ízlik az annyira egészséges étrendem?-, vajon nekem mit kell tennem, hogy tudjak változtatni? - És még számtalan kérdést fel kell tenned önmagadnak. Azután pedig tervet kell kovácsolni a jövőt ill. a jelent nézve. Sok rossz szokásunkat le kell tudnunk győzni, és új, jó szokással kell tudni helyettesíteni. Egyszóval időt, energiát, és jókedvet kell tudnunk varázsolni valahonnan. No, és sok-sok türelmet. Teljesen át kell programoznunk magunkat, különben vészesen elbukunk. És ez nagyon nehéz folyamat. De aki elhatározza, hogy megküzd ezekkel az akadályokkal, az sikert érhet el, sikeres lehet a célja elérésében.

Nem szabad elherdálni a drága időnket. Alapos időbeosztásra van szükségünk, hogy minden nap tudjuk teljesíteni, amit szeretnénk. Az életmódod hatással van az egészségedre. El kell hinned, hogy képes vagy életmódot váltani. Vállald be azt, amire olyan nagyon szükséged van. A helyes táplálkozás, a testmozgás, a pozitív gondolkodás, a stressz kezelése, stb. mind-mind olyan nélkülözhetelen eleme az életmódváltásnak, amiért megéri küzdeni, hogy egészségesek maradhassunk. :)

Hallgass meg egy dalt, és kezdd el a megvalósítást. :)

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása