A laborleletemet nézve csúfosan állt a szénám, de bizalommal mentem a doktornőmhöz, mert kiben bízzak meg, ha már ennyire elhanyagoltam magam?! Kaptam egy kis dorgálást, de csak kicsit, abban maradtunk, hogy novemberben úgyis mindenképpen mennem kell majd újra laborba, és addig remélhetőleg tudok javítani a mostani eredményemen. Nagyon örültem, gondolhatod, megúsztam gyógyszer nélkül, nem küldött el sehová a doktornő, és nem lesz kivizsgálás sem. Ilyen boldog már régen voltam, ami az egészségemet illeti! Úgyhogy van esélyem még! :) Ezért erről már nem beszélünk, van más fontosabb dolgunk is ennél.

A végén úgyis kiderül minden turpisság! - Ezzel a mondattal fejeztem be az előző bejegyzésemet, és igazam is volt. Aki nem akarja a változást, azon nehéz segíteni! Hogy mi történt az előző bejegyzés óta velem? Hát, minden rossz, amit csak el tudsz képzelni! Mivel nagyon visszahíztam, ezért ugye diétáznom kellene, de más "fontosabb" dologgal voltam elfoglalva, egészen addig, amíg újra vissza kellett mennem a háziorvoshoz, mert muszáj volt.

Nagyon hamar jönnek az elvonási tünetek egy diéta megkezdésekor. Nagyon megszoktam már ahogy étkeztem, és azt is tudtam, mikor mi visz bűnbe, melyik az az étel, amelyiknek nem fogok tudni ellenállni. Azt is tudtam, hogy mennyei érzés, amikor bűnözök, amikor rossz ételeket eszem, mert jólesett, jól volt elkészítve, finom volt, és az íze pedig fantasztikus volt! Nem is tudtam ellenállni sokszor ilyesminek. A végén pedig azt is tudtam, hogy ez vitt el oda, hogy végül a háziorvosnál kötöttem ki.

Amíg pihentem most egy kicsit, elgondolkodtam és kitaláltam valamit! :) Mégpedig a jutalmazással kapcsolatban, ami érinti mindegyik napunkat. Sőt! Lehet, minden egyes percünket! Lehet, hogy nem újdonság, sőt, biztos is, hogy nem az, de így ahogy én most elképzeltem ezt, még én nem csináltam, vagyis nem tudatosan.

Csak folytatom a fogyiblog írását, még akkor is, ha brutál módon visszahíztam. Ha van kedved, csatlakozz! :) Mivel a háziorvos javaslatára is totális életmódváltást kell csináljak, úgy gondoltam, hogy vezetem az életmódváltás lépéseit itt ebben a blogban.

Hát, mindennek eljön az ideje, úgy mondják. Én, aki mindig azt vallottam, hogy soha ne add fel, kénytelen vagyok kiábrándulni magamból. Nem adok már több esélyt magamnak! Pedig, azt hiszem, hogy most fogok csak elkezdeni brutál mód fogyókúrázni. De azt hiszem, vége mindennek, amit felépítettem eddig magamnak. Nem húzom már a fogyót, mint a rétest, mert nem jön be a számításom, nem tudok kitartani, nincsen semmi akaraterőm. Szívesen írnám tovább a blogot, de kénytelen vagyok magamba nézni, és dönteni.

Tartom a formám, nem fogytam most, 97.5 kg vagyok még, bár június végére jó lenne 97 kilóra lemenni. Ez a rövid távú cél! Kell, hogy legyen rövid és hosszú távú célunk is, hogy tudjuk hányadán is állunk magunkkal. Nem aggodalmaskodok azért, mert nem fogyok mindig, most ez van, ezt fogadom el, de jövő héttől próbálok azért többet mozogni, hogy ismét beinduljon valami.

Tartom a 97.5 kg-ot, és meg is gyógyultam, semmi sem akadályoz ezért abban, hogy jól fogyjak tovább. Most szinte bármit ehetek, mert nem jönnek vissza a kilók, de azért tudom, hogy nem szabad elbíznom magam, mert ugyanolyan gyorsan visszájára is fordulhat minden.

97.5 kiló vagyok, aminek csak azért nem örülök felhőtlenül, mert egy antibiotikumtól elég gyengén vagyok, és valószínű, hogy ezért fogytam, nem pedig a jó diétám miatt. Mindenesetre várható volt, számítottam is rá, csak jobb lett volna, ha egészséges vagyok, jobban esett volna. 

98 kilóra ébredtem ma, nagyon örülök ennek, pedig tegnap lángos volt az ebéd, de úgy látszik, tudtam mértéket tartani. Volt ma ruhapróba, de még nem állok nagyon jól, igaz, hogy már több mindenbe beleférek, de nagyon sok ruhám, blúzom van, ami még kicsi. Holnap azt hiszem, selejtezek, és ami nagy már rám, azt dobom kifelé.