Együtt sikerülni fog!

Bejött a tervem. :)

2018/08/28. - írta: RiaRia

female-865110_640.jpg

94 kiló vagyok!!! :))) Szuper! Bejött a Testkontrollos étkezés, és mindennap szobabicajozom. Vannak még kiegészítőim az edzéshez.

Itt van még a taposó, az expander, a gumikötél, és van két olyan eszköz, ami a hasamról igyekszik eltüntetni a zsírsejteket. Ezek amolyan "hasi rezegtető" készülékek, az egyik elemes, és csipkedi a bőrömet ha alkalmazom, a másik szó szerint rezegteti a hasamat, ez vezetékes, árammal működik. A napokban találtam rá a nagy rendezkedések közepette. Még ajándékba kaptam régebben, de ahogy szokott lenni, eddig porosodott az egyik polcon. Most elkezdtem naponta használni ezeket, és megy is le szépen centiméterben is a pocakomból.

Most, hogy már jól megy a szobabicaj, holnap azt is felemelem napi 20 percre, gyalogolni elég jól gyalogolok, majdnem minden héten 3x-4x. Érzem is a jó hatást. Ma jön majd a taposó alkalmazása, ezt azért hanyagoltam eddig, mert 5 percet sem tudtam rajta taposni, kifáradtam. A gumikötél is hasznos a nyújtásos gyakorlatokhoz. Egyszóval bővül a repertoárom, több mozgás lesz az életemben. Ennél többet most nem tervezek, mert a vége biztosan kiábrándító lenne. Csak annyit mozgok, amennyi tudom, hogy nem veszi el a kedvemet a másnapi edzéstől sem. Az étkezés is jó irányt vett, nem habzsolok, mint régebben. Vettem szőlőcukrot, ezt akkor eszem meg, mikor sokat edzem, hogy ne legyek gyenge, és a vércukrom is jó legyen. A vérnyomásom is kítűnő, nem is kívánhatnék jobbat.

Találd meg a számodra jó étrendet, mozogj, ápold a lelkedet, és pihenj egy kicsit. Ez egyelőre elég a kezdéshez, vagy éppen a folytatáshoz is. Használd ki a jó időt, legyél minél többet a friss levegőn, és a jókedvedet sose veszítsd el. :))) És! Jegyezd fel a sikereidet egy füzetbe! :)

Hallgass meg egy dalt, legyen jó kis napod a mai! :)

 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása