Együtt sikerülni fog!

Csak ügyesen! :)

2017/02/13. - írta: RiaRia

achieve-1822503_640.jpg

99 kiló vagyok, és alakul az első pontban meghatározott célom, hogy 18 óra után már ne egyek semmit. Még nem tökéletes a módszerem, de jó irányba megyek. Mától következne, hogy mindennap szobabiciklizés legyen. Sajnos a mai nap nem tudtam rá időt áldozni, illetve lehetett volna, de családi összejövetel volt, így a mai napom kimaradt. Holnaptól már jobban figyelek, és már két dologra is kell jól odafigyelnem, este nincs fölösleges nasi, és a napi szobabicaj.

Csökkentettek a gyógyszereimen, illetve változtatott is a doktornő, ebből adódott az, hogy már nincs az a nagy falásrohamom, mint volt eddig. Küzdöttem eleget, és remélem, hogy ezután tudok uralkodni az étvágyamon. Plusz a mozgás is jó hatással lesz rám. Tudok már korán felkelni, és így van egy csomó időm reggelente, amit aktívan szeretnék kihasználni. Ügyesnek kell lennem, mert az idő halad, a hetek telnek, és le fogok maradni.

Sokáig gondolkodtam, hogy mit is tehetnék még pluszban hozzá ehhez a programhoz. Azt hiszem, hogy a rendszerességben van a kulcs. Bármibe kezdesz, ha rendszeresen csinálod amit elkezdtél, vagy amibe belekezdtél, eredményes leszel egy idő után. Itt van elrejtve a titok. Ezt kell megértenünk, mert a rendszeresség ad egyfajta rutint, vagyis rutin alakul ki a napirendedben, és ha már rutinosan csinálunk különböző feladatokat, a csoda megtörténik, vagyis változás következik be az életmódunkban. Méghozzá pozitív változás, épp az, amire olyan régen vágyunk. :)

Rendszeresség, és türelem önmagunkhoz. Ez mindkettő olyan nagy kihívás tud lenni az életünkben, hogy van, amikor csak ettől a két tényezőtől függ az életmódváltásunk. Mindig annyit várjunk el önmagunktól, amennyit tudunk teljesíteni. No, meg egy kicsivel többet. Mert tartalék az mindig van bennünk, ha nem merítettük ki magunkat nagyon. Légy türelmes magadhoz, és a változás be fog következni. Elindult egy új hét, új tervekkel, megtartva a régi hasznos cselekedeteket. Tegyük hozzá a magunk részét.

 

 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása