Rá kellett jönnöm arra, amit már régóta tudok, csak nem mertem bevallani magamnak, hogy én érzelmi evő típusba tartozom. Néha kicsit hangulati ember is vagyok, mégis az érzelmek azok, amik meggátolják, hogy tartósan lefogyjak. Ezért növesztettem amolyan "bánathájt" magamnak. Ettem én akkor is, mikor jókedvem volt, akkor is, mikor inkább a kis kuckómba bújtam volna el, de akkor is ettem, mikor valamilyen sérelem ért, vagy épp madarat lehetett velem fogatni a boldogságtól.
Hogy hogyan lehet ebből kikecmeregni? Nem egyszerű a dolog, de megéri küzdeni. Én már akkor is ettem, ha megláttam valamilyen ételt az asztalon, vagyis konkrétan függő lettem az ételektől. Megettem a maradékot, megettem, amit épp akkor főztem, és este csúcsosodott be mindez azzal, hogy este kívántam meg nagyon a csokoládét, vagy más édességet. Nem is tudtam ellenállni sehogysem a gondolatnak, hogy én csokoládé nélkül térjek aludni. Egy tábla csoki, majd kettő is volt esetenként, és a csúnya ebben az volt, hogy még élveztem is, hogy eszem. Közben mardosott egy kicsit a lelkiismeretfurdalás, hogy mi lesz, ha megyek laborvizsgálatra, de egyből elhesegettem a gondolatot.
Később rájöttem én, hogy érzelmi evőfüggő vagyok, hogy ilyen csúnyán fejezzem ki magam. De tudtam, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal, mert olvastam sok hasonló esetet. És ez egy kicsit megnyugtatott. Pedig inkább idegesítenie kellett volna, hiszen az egészségemmel játszottam, és örülök, hogy ez már csak a nagyon rég múlt. Változtam, de nem annyira, amennyire kellett volna. A csokoládét felváltotta a szénhidrátevészet. Bármi, amiben szénhidrát volt, én automatikusan bekebeleztem. Hangulatjavítónak használtam a csokit is, és később a szénhidrátot is. Nos, vannak sokkal jobb hangulatjavítók, amik nem kerülnek később az életünkbe. Ilyen a sport, a mozgás, de ilyen egy jó beszélgetés, ilyen lehet akár még a takarítás, az otthoni házimunka is, ha jókedvvel végezzük. Számtalan pozitív hangulatjavítót találhatunk a magunk számára, és ezekkel kell élni, nem holmi egészségtelen ételek bekebelezésével.
Szóval harcra fel! Meg kell találni a mindennapi életemben azt az örömöt, azt a vidámságot, ami közelebb visz a cselekvéshez, az elfoglaltsághoz, és tettekre sarkall. Ami beindítja a mindennapos edzést, a mindennapos sétát vagy gyaloglást, és féken tudja tartani az én nagy étvágyamat. Akkor is ettem, mikor más evett a környezetemben, de én már előtte megettem a magamét. Ez már kóros állapot volt, és ezért lettek megalkotva az én bizonyos szabályaim, amiket jó ha betartok.
Érzelmeink kicselezhetnek minket, de tudnunk kell uralkodni magunkon. Ha arra gondolok, hogy tíz év múlva hogyan szeretném élni az életem, akkor ez elég ösztönzés kell legyen a továbbiakra nézve. Nem szabad ezután megengednem magamnak, hogy bármikor is az érzelmeim vezessenek. Okosabb vagyok már ennél, és betegebb annál, hogy mielőbb a jó útra térjek.
