Együtt sikerülni fog!

Állj! Ne tovább!

2020/10/05. - írta: RiaRia

stand-up-866733_640.jpg

Elkezdtem, amit az előző bejegyzésben írtam, hogy visszanézem a korábbi írásaimat, és arra a következtetésre jutottam, hogy ma már biztosan nem tenném ki az internetre azt a sok visszahízásos bejegyzést, amiket írtam már rögtön a legelején is.

kb. 2015. 40. hetéig néztem vissza pár bejegyzést, és elszörnyűlködtem, mert ez nem igazi fogyiterv, amit én akkor a kezdetek kezdetén csináltam. Ha így folytatódik, akkor nem sok esélyem van. DE jegyzeteltem, és még a sok zűrzavar közepette is találtam használható fogódzókat, amiket jó, ha betartok, illetve olyanokat is, amiket jobb ha elkerülök.

A kockás füzetemet ketté osztottam, a lap egyik fele a hasznos, a lap másik fele a káros dolgokat rejti.

Amit eddig írtam és hasznosnak találtam:

mozogni kell, korán kell ébredni, mert időt kell szánni a tervezésre, sok-sok citromos vizet kell inni, számolni kell a szénhidrátot, és a kalóriát is, korán kell vacsorázni és aludni térni, el kell kezdeni valahol a fogyókúrát, 5x enni egy nap, kellenek a sikerélmények, kisebb adagokat kell enni, meg kell becsülni minden egyes leadott kilót, rendszeresen kell étkezni, pihenni is kell, lépésenként kell haladni, határidőket kell megszabni, lelkesedés, kontroll kell, hogy legyen a napokban, tartós legyen a fogyás, fő a fokozatosság!, el kell magunkat foglalni mindig valamivel, lassabban kell enni,

és egy jó kérdés = Mit áldoznál fel azért, hogy a fogyókúrád sikerüljön? (meg kell őszintén válaszolni!)

----------

Amit eddig írtam és károsnak találtam:

nem szabad mindig a mérlegre ugrálni, nem szabad felelőtlenül ígérgetni, lustaság, türelmetlenség, túlzott éhség, mértéktelenség, érdeklődés hiánya (mármint a fogyókúra iránt), túl sok panaszkodás, elbizakodottság, túl sok cukor!, jojóeffektus, édességeket száműzni kell, mert jön a falásroham, ne edd túl magad!, egészségtelen ételek evése káros, komolytalanság, unalom, egyhangúság, magadra vagy hagyva a diétád során!, jutalom hiánya, kedvetlenség, elhanyagolod magad!, lehetőségek elmulasztása, sok ülés, kevés mozgás, PÁNIK!!!

és egy jó kérdés = Mi lenne 10 év múlva, ha nem tudnék lefogyni? (meg kell őszintén válaszolni!)

----------

Megakadt a szemem és neked nagybetűkkel is írtam a PÁNIK!!! szót. Igen, minden bejegyzésem azt tükrözi, hogy valamiért bepánikolok, ha fogyókúrázni kezdek. És jön a falásroham és a visszahízás, stb.

----------

Azért folytatni fogom a bejegyzések tartalmának újraolvasását, és továbbra is kiírom, ha hasznos vagy káros területeket fedezek fel. Amit leírtam most hasznos és káros tanulságoknak, azokból mind lehetne írni egy-egy külön cikket. Gondolkodj el ezen, és vedd fontolóra, hogy nálad mennyire vannak túlsúlyban a hasznos vagy a káros szokások, stb. És a két kérdést is jó őszintén megválaszolni.

Kezdem sejteni, miért is nem sikerült eddig egyik fogyókúrám sem. 90 kg-mal indítottam a blogot, most vagyok 100 kiló körül. Ez nem fejlődés, hanem visszafejlődés!!! Ezen azért én is jól elgondolkodom! (vajon megéri-e folytatnom, vagy maradjak inkább ilyen, amilyen most vagyok?) ??? Hmm. Azért ez elég durva eddig a részemről. Legközelebb kiderül, hogy mit is döntöttem.

 

 

 

 

2 komment
süti beállítások módosítása