Együtt sikerülni fog!

Elég jól állok a grafikonomhoz képest! :)

2024/09/04. - írta: RiaRia

woman-4618189_640.jpg

Fogytam megint egy kilót, most 94.9 kg vagyok, és szeretném is tartani, persze csak ha tudom, ami mindig talány nálam, mert ide-oda mozog ugye egy nap alatt a súlyunk, attól függően, mit csinálunk, mit eszünk, edzettünk-e vagy sem. De jó érzés már eltávolodni a százas számtól (már számokkal ki sem írom!!!), és közeledni a 90 kiló felé.

Épp ott vagyok most a grafikonom szerint kb. ahol lennem kell, ez is megnyugtató tud lenni, hogy körülbelül heti egy kilókat kell fogynom ahhoz, ha el szeretném érni az újévi 80 kg-ot. Én már 85 kilóval is kiegyeznék újévkor, csak az tényleg legyen már egy stabil súly.

Most van időm írni, úgyhogy egy kicsit belemerülünk a diétába. Megtanultam nem sokat enni, ami annyit jelent, hogy csakis annyit eszem, amennyire éhes vagyok, és nem bűnözök nagyon, néha ettem egy kis fagyit a nagy melegben, de talán ennek nem olyan nagy a glikémiás indexe, nem tudom, de nem híztam tőle az biztos. Az edzés most a futópadból áll, holnap van esélyem egy nagyobb gyaloglásra, de lassú séta lesz, mert még nagyon meleg van mifelénk. Ami a baj, hogy mostanában keveset iszom valamiért, elfelejtem, és csak este jut eszembe, hogy nem is ittam szinte semmit. Erre ügyelni kell! Jókat eszem, mert azt eszem, amiket szeretek, csak sokkal kisebb mennyiségben, mint előtte, de nem is vagyok éhes, amin azért meglepődtem még jó pár napja, de valahogyan érzem, hogy mennyi az elég. Túl sokat mérem magam a mérlegen, de ez nálam ugye mindennapos, nem is csodálkozom rajta. Pihenni mindig pihenek eleget, hogy tudjak energiát meríteni valahonnan. Sokat alszom éjjel, jól ki is alszom magam, bár elég későn megyek aludni, de még nem észlelek kritikus pontot ezen a téren. Úgyhogy nagyjából meg is vagyok elégedve magammal, mert igaz, hogy szeretnék már 80 kilós lenni, de nem szeretném, ha ez két hét alatt történne meg vagy nagyon rossz időintervallumban. Inkább várok és szépen, nyugiban élem az életem, igyekszem nem felidegesíteni magam semmin, mert annak semmi értelme.

Amikor még nagyon fogyni vágyunk, baromi nagy a lelkesedés bennünk. Ez tapasztalat, biztosan így van ez mindenkinél. Azután van aki ki tud tartani, és van, aki feladja egy idő után és van, aki csinálja, mégsem fogy. Ez a legnehezebb, ilyenkor nem feladni az egészet, mikor vagy félévig nem jön le rólad egy kiló sem, pedig mindent próbálsz betartani. No, én nem vagyok ilyen kitartó, még azon is csodálkozom, hogy ennyi súly lement rólam az elmúlt időben. Csak lehet valami, ami hajt előre engem is. Lehet, hogy ez a valami a határidő, amit kiszabtam magamnak, vagy lehet egy szép kis nadrág, amibe már beleférek, és tegnap még nem fértem bele, de bármi más is lehet a motiváció. Kezdem jól beosztani az időmet, nem tékozlom el feleslegesen, és minden gondolatom ott van a fogyáson, ami lehet nem jó, de most ez van, nem tudok neki mit csinálni, foglalkozom vele minden téren, és ennek meg is van a látszatja. Azt hiszem, hogy 2015-től írom ezt a fogyinaplót, és van ebben a sok bejegyzésben már minden, amit csak el tudtam olvasni a témában és amire csak képes voltam, azt mind megcsináltam. Lecsillapodott a falásrohamom, nem eszem csokoládét már, pedig aki igazán szerette a mogyorós csokit, az én voltam. Úgy látszik, hogy a cél érdekében sok mindenről le tudunk mondani. Lehet, most érett be a fejem annyira, hogy látom már magamon a változást, és igen, nézek tükörbe, és látom, hogy igenis fogyogatok szépen, lassan. Ez bizony olyan örömet ad, amit nem mindig élsz át te sem, csak ha odateszed magad és csinálod, és ráfókuszálsz a fogyóra, és ha megakadtál, akkor is folytatod, és csinálod és nem állsz meg, és így tovább...!!! :)

A közérzeteden látszik meg legelőször, ha fogyni kezdesz. Jóleső érzéssel konstatálod, hogy mára fogytál egy vagy másfél kilót, a múlthét óta, és elkezdesz örömtáncot járni, meg megméred magad még egyszer, mert nem hiszed el, hogy ez igaz lehet. Jókedvvel pedig százszor könnyebb fogyókúrázni, mintha mérgelődnél azon, hogy nem mozdul a mérleg mutatója. Nemrég még én is ugye 100 kilós voltam, sőt, még több is, mert felidegesített a dolog és ezért jól belaktam, csakazértis! De utána összeszedtem magam valamiért, nyár volt és csak egyetlenegy farmer jött rám, de direkt nem vettem másik nadrágot vagy szoknyát, mert ki szerettem volna fogyni már abból a farmerból. És sikerült, mert tegnap már rám jött a térdnadrágom, ami már ugyan régi darab, de még divatos, és jól is festek benne, meg kell hagyni. :) Jó érzés, ha szépnek, csinosabbnak látod magadat, 10 kiló fogyás azért már nemcsak a közérzeteden látszik meg, hanem a való életben is, ez már másoknak is feltűnik, aminek hangot is adnak, és te örülsz, hogy volt benned annyi akaraterő, hogy végig tudtad csinálni eddig ami sokáig nem sikerült. Örülsz a bókoknak, örülsz, hogy új és jó szokásokat tudsz kialakítani magadnak, és tudod tartani magad egy grafikonhoz, ami szemtől szembe mutatja, hogy mikor mennyi kellene hogy legyen a súlyod, ha célt szeretnél elérni.

Lehet, hogy nálam is lesz visszaesés, sőt, biztos is, mert mindig így volt, de próbálom fegyelmezni magam amennyire csak tudom, hogy ki tudjak tartani nehezebb időszakokban is. Este már nem eszem sokat, max. egy vajas kenyeret elmajszolok, iszom egy kis tejet hozzá, és csak a nap többi részére koncentrálok inkább. De még mindig nem tartok ott ahová el szeretnék jutni, a nagy salátavacsorákhoz. Ez az álmom, de még nem tudtam ezt jól csinálni. Ami késik, nem múlik, majd egyszer lehet, hogy sikerülni fog ez is. :) Látod, nem sok mindenen változtattam, csak talán a felfogásom változott meg, a fogyáshoz való hozzáállásom, másképp nézek már rá, mint tavaly, például. Meglátjuk mit hoz a jövő, azért minél jobban fogyózol, annál makacsabbul ragaszkodnak hozzád a zsírsejtek. Ez mindig is így volt és így is lesz, neked kell ötletesnek lenned, hogy kicselezd ezt, és a saját javadra tudjad fordítani a diétádat. Úgyhogy hajrá! Gyerünk! Meg tudod csinálni! - ez a jelszó minden napra! :)

 

 

 

 

 

komment
süti beállítások módosítása