Azt hiszem, még nem írtam, hogy hetente van mérlegelés, és ez a nap szerda reggel lesz. Ilyenkor, mikor nem tudom konkrétan a napi súlyomat, bepánikolok egy kicsit, és azt hiszem, hogy nagyon-nagyon kövér vagyok, ami igaz is a maga módján.
Van, amikor nagyon túlhajszoljuk magunkat, de még mindig van tennivalónk. Összeszedjük ilyenkor minden erőnket, és erőnkön felül dolgozunk még. Amit a címben írtam, az a mondat nem erre az élethelyzetre való.
Már többfélét kipróbáltam a tervezéssel kapcsolatban. Volt, mikor meg voltam róla győződve, hogy semmi szükség nincsen tervekre, mert úgysem tudom betartani. Rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, mégpedig igen alaposan.
Nem szabad nagyon rákattanni a fogyózásra, szerintem. El kell terelni kicsit másfelé is a figyelmünket, nehogy az alakuljon ki, hogy túl görcsösen egy témával foglalkozunk, elhanyagolva mást.
Érzésem szerint ma este már 100 kiló közelében jártam, de nem mérhettem le magam, mert szabály lett, hogy hetente mérlegelünk. Úgyhogy ez a mostani súly csak az én megérzésem.
Sok sikersztori kering az interneten sikeres fogyásokról. Az az igazság, hogy Le a kalappal előttük! Minden elismerésem azoké, akik elérték már az álomsúlyukat, még akkor is, ha netán visszalopódzott volna egynéhány kiló, hiszen ők már végigjártak egy olyan utat, amit én még csak keresgélek.
Igen, olvastam valamikor valahol, hogy fogyni könnyű, a súlyt megtartani nehéz. És valóban, nagyon sok olyan esettel találkozhatunk, amikor visszavándorolnak a leadott kilók.
Hogy tudjad hol is tartok, megírom, hogy mennyire vagyok közel egy számomra lélektani határhoz. 102 kiló vagyok, és ahogy most étkezem, hamar le is megy rólam majd ez a két-három kiló, ami ahhoz kell, hogy megünnepelhessem, hogy már két számjegy jelzi csak a súlyomat.
Nem hiszem, hogy nem számít annyira az egészségünk, hogy képesek vagyunk beteggé enni magunkat. Ezt olvastam, de én is így gondolom, hogy szó szerint beteggé esszük magunkat.