95 kiló a mai mérlegelés eredménye. Ez köszönhető az esti kétfogásos lakmározásnak is, de nagyon éhes is voltam, és jól is esett enni, pedig vacsorára már nem szoktam olyan sokat enni.
95 kiló a mai mérlegelés eredménye. Ez köszönhető az esti kétfogásos lakmározásnak is, de nagyon éhes is voltam, és jól is esett enni, pedig vacsorára már nem szoktam olyan sokat enni.
Most már szinte mindig megmérem magam a mérlegelés előtti napon. Most vagyok, illetve voltam reggel 94.6 kg. Haladok szépen lefelé, most kb. beállt heti fél kilóra a fogyás üteme. Ez lenne az ideális, lehet, a testem észrevette a túl gyors fogyást, és lassított.
Érzem, hogy tűnnek el a zsírsejtek rólam napról napra, és most konkrétan a hasamról tünedeznek el, ami nagyon örvendetes.
Én magam sem hittem volna, hogy egyik napról a másikra másképp fogok étkezni, és egyszeriben elmaradnak a nagy evészetek, és a sóvárgás az étel után, vagy valami olyan csemege után, amire tudtam, hogy nincsen szükségem.
Lehet, túl bonyolultnak találjuk a motiváció szót magát, ezért le kéne fordítani a saját nyelvünkre, hogy könnyebb dolgunk legyen vele.
Amikor készülődtem a lányomhoz Pestre, szelektáltam otthon, és kiválogattam a szűk blúzokat, szűk farmerokat, és most kezdek szembesülni azzal, hogy most már beleférek egyikbe, másikba.
Beindult a nyár rendesen, ontja a napocska a sok napsugarat, alig győzzük fogadni. :) Indítsd be te is a "rakétákat", mert indul a nagy nyári buli mindenki részére!
Sokszor gondolkodtam azon, milyen érzés lesz, ha nem lesz teli a gyomrom? Vajon mit fogok érezni? Éhséget? Vagy ürességet? Vagy kibírhatatlan sóvárgást az étel után?
95 kiló vagyok, de már egyre lassabb a fogyás üteme, és lehet, kicsit stagnálni is fog. A célom az, hogy ne jöjjön vissza, amit már idáig leadtam. Vagyis súlytartásra rendezkedtem be, amit egyáltalán nem tudom hogyan is kell csinálni.
Felejtsd el, hogy mi történt veled eddig a múltban. Az már rég volt, elmúlt, vissza úgysem tudod hozni. Arra koncentrálj, mit fogsz csinálni most, és ezután.