Már többfélét kipróbáltam a tervezéssel kapcsolatban. Volt, mikor meg voltam róla győződve, hogy semmi szükség nincsen tervekre, mert úgysem tudom betartani. Rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, mégpedig igen alaposan.

Nem szabad nagyon rákattanni a fogyózásra, szerintem. El kell terelni kicsit másfelé is a figyelmünket, nehogy az alakuljon ki, hogy túl görcsösen egy témával foglalkozunk, elhanyagolva mást.

Érzésem szerint ma este már 100 kiló közelében jártam, de nem mérhettem le magam, mert szabály lett, hogy hetente mérlegelünk. Úgyhogy ez a mostani súly csak az én megérzésem.

Sok sikersztori kering az interneten sikeres fogyásokról. Az az igazság, hogy Le a kalappal előttük! Minden elismerésem azoké, akik elérték már az álomsúlyukat, még akkor is, ha netán visszalopódzott volna egynéhány kiló, hiszen ők már végigjártak egy olyan utat, amit én még csak keresgélek.

Igen, olvastam valamikor valahol, hogy fogyni könnyű, a súlyt megtartani nehéz. És valóban, nagyon sok olyan esettel találkozhatunk, amikor visszavándorolnak a leadott kilók.

Hogy tudjad hol is tartok, megírom, hogy mennyire vagyok közel egy számomra lélektani határhoz. 102 kiló vagyok, és ahogy most étkezem, hamar le is megy rólam majd ez a két-három kiló, ami ahhoz kell, hogy megünnepelhessem, hogy már két számjegy jelzi csak a súlyomat.

Nem hiszem, hogy nem számít annyira az egészségünk, hogy képesek vagyunk beteggé enni magunkat. Ezt olvastam, de én is így gondolom, hogy szó szerint beteggé esszük magunkat.

Szép lassan közeledek a 100 kilóhoz, pár nap, kb. egy másfél hét, és már két számjegyű lesz a súlyom, most nagyon beindult minden.:)

Olvastam valamikor egy idézetet, ami arról szól, hogy az ételünk lehet a legjobb gyógyítónk, de ugyanúgy lehet a legnagyobb ellenségünk is. Már nem tudom pontosan felidézni ezt az idézetet, de ez a lényege.

Egy hónap nagyon hosszú tud lenni, ha mindennap csak azt nézzük, mikor is telik le a napunk. Ha ügyesen elfoglaljuk magunkat, akkor pedig csak úgy rohan az idő, meg sem akar állni.