Mint mindent, a jó szokások kialakítását is ismétléssel, gyakorlással valósíthatjuk meg. Akik itt a képen maratont futnak, azok előtte mindenképpen felkészültek valamilyen szinten. A győztes főleg, mert csak így tudott első lenni a sok induló közül. Szintén motivációs céllal tettem épp ezt a képet a bejegyzéshez, mert én (még) nem tudok futni. Sok sikertörténetet olvastam és hallottam már, akik úgy kezdték, hogy szinte még a kapuajtóig sem tudtak először elfutni, csak gyalogolni, mert tetemes súlyt cipeltek magukon. De a sikertörténetek azért sikertörténetek, mert megmutatják, hogy igenis lehet győztes valaki akár egy ilyen maratoni futóversenyen is, ha előtte alaposan és módszeresen felkészült.

Add meg a módját, ha étkezel. Teríts meg szépen még akkor is, mikor "csak" egy salátavacsoráról is van szó. Főleg magamat biztatom ezzel, ugyanis még mindig nem jutottam el addig, hogy egy rendes salátát gyártsak magamnak. Hamarabb megettem nyersen a hozzávalókat, így nem csoda, hogy kudarcba fulladt a tervem. Újra csak a salátákban látom a diétám megvalósítását. Azt már írtam, hogy az esti étkezéssel vannak problémáim. Ezért kell ilyenkorra tűznöm a saláták elkészítését, és legyen az az egyszerű, vagy éppen egy bonyolultabb salátaösszeállítás, mindenképpen ez hozhatja meg számomra ebben a pillanatban a sikert.
Kifogytam az ötletekből, nem tudom merre induljak tovább. Most találtam rá az egyik könyvemre, amit ajánlok neked. Dr. Phil McGraw - Ideális testsúly egy életen át. Idézek a könyvből. - "Gondolj bele: nem tudod megjósolni a jövőt, nem tudhatod, mi történik holnap. Igazából csak a jelen pillanat realitásaival foglalkozhatsz. Ha túlságosan foglalkozol a jövővel, aggodalmaskodsz a leadandó kilók miatt, akkor zavart leszel, tanácstalan, elveszett. De ha arra koncentrálsz, ami itt és most történik, a jelen pillanatban, akkor eltűnnek a felesleges kilók.". Édesapám azt szokta mondani: "Amikor agyoncsapod az időt, gondolj arra, hogy nem tudod feltámasztani!" - olvashatjuk a könyv elején.

