Együtt sikerülni fog!

Az eddigi legjobb diétának igérkezik a káposztaleves diéta. :)

2016/07/21. - írta: RiaRia

goal-976853_640.png

Hát, mit mondjak?! Ez a káposztaleves diéta lehet, hogy jól beletrafált a célkereszt közepébe, mert egyrészt egyáltalán nem vagyok éhes (ilyenkor már azon agyaltam, hogy milyen édességek is vannak itthon), és az emésztésemet úgy felkavarta, hogy egy belső nagytakarítást végzett a gyomromban, aminek roppantmód örülök. Igaz, hogy előtte ittam egy csésze méregtelenítő teát, de akkor is az eredmény az lenyűgöző. Persze még az első napom ez, lesznek még változások, de annak nagyon örülök, hogy nem kell drága pénzért vennem étrendkiegészítő kapszulákat, hogy hasonló hatást elérhessek.

Tovább
komment

A káposztaleves diéta

2016/07/21. - írta: RiaRia

ornamental-cabbage-779960_640.jpg

Mindig próbálkozom valamivel. Most rátaláltam a káposztalevesre, és a hozzátartozó diétára. A levest már meg is főztem, és túl vagyok az ebéden is. Meg kell, hogy mondjam, kár, hogy nem próbálkoztam korábban, mert kifejezetten ízlik a káposztaleves. Lehet, hogy meg lehet unni, de nyár van, itt van a zöldségdömping, mikor próbálkozzak, ha nem most. Nagyon kíváncsi leszek az eredményre.

Tovább
komment

Mi az ami fogyaszt?

2016/07/13. - írta: RiaRia

scales-1426079_640.jpg

Mi az, ami fogyaszt? - Hát, én most összeírtam egy csokorra valót, hogy "miheztartásvégett" tudjak mihez nyúlni, ha éppen olyan állapotban vagyok, mint most is. Persze, hogy visszahíztam. Valami miatt vagy nincs elég erő bennem egy diétához, vagy a kitartással vannak gondok, de nagyon. 98 kg-ra híztam vissza. Nagyon bánt, de folytatom tovább. Persze, hogy megint a falásrohamom volt a ludas. Körülöttem mindenki szépen fogyogat, lehet, hogy ez engem stresszel egy kicsit, és ezért akadok meg mindig. Fölsorolom, hogy mit is írtam össze gyorsan azok közül amit használok is a fogyás érdekében.

Tovább
komment

Szuper!!! :))) Szépen mennek le a dekagrammok! :)

2016/07/06. - írta: RiaRia

Szuper!!! :))) 96 kilós vagyok, pedig a tegnapi napon este még megettem 2 db vajas kiflit, mert csak nem bírtam ki evés nélkül, de ez még bőven bent volt az 1000 kalórián belül. Nagyon örülök, nagyon fogok vigyázni magamra, és továbbra is tartom ezt az 1000 kalóriás étrendet. Nappal nincs is vele probléma, az este kicsit problémásabb, de ki lehetne bírni azt is. Ezért úgy alakítom az étrendet, hogy reggel egyek többet, délben szinte semmit, és estére hagyom azokat a kajákat, amiket tudom, hogy szeretek, és nem bírnám ki nélkülük a napot.

Tudom, hogy valahol meg fog állni majd a súlyom, ezért stagnálni fogok, ezért már most erre készítem fel magam. Még alig tornázom itthon, ezt kellene szorgalmazni egy kicsit. Azt hiszem, hogy ma lesz az a nap, mikor egy kicsit felturbózom a programot a gimnasztikával.

Már nem látszik annyira, hogy nagy volt valamikor is a pocakom, kezdek formát ölteni, van már egy kis látható derekam is. De annak örülök, hogy arányosan fogyok,  mindenből egy keveset. Nem gondoltam volna tegnap, hogy ennyi deka lemegy alvás közben, ma még jobban figyelek magamra. Kezdem olvasni a Testkontroll című könyvet, a hoxán olvastam, hogy valakinek sikerült ezáltal elég sok kilótól megszabadulnia. Ő is 1000 kalóriát célzott meg, ezért gondolom, hogy ki lehet bírni hosszabb távon is ezt az étrendet.

Gyertek, fogyjunk, amíg megvan a lelkesedésünk, és a kitartásunk. :)

 

komment

Jupppiiii!!! :))) Tartom a súlyom napközben is!!! :)))

2016/07/05. - írta: RiaRia

Szuper!!! :))) Most mértem magam, és 96.8 kiló vagyok, most ettem meg a kefírt zabkorpával összekeverve, és ezután már többet ma nem eszem. Jó tapasztalat volt a tegnapi türelemjáték az éhséggel, de én győztem végre! :) Az alvás is fogyaszt, így hamar megyek aludni, és korán kelek. Átprogramoztam az étrendet, mert lehet, hogy délután 4-5 órától már nem fogok semmit enni, így a reggeli étkezés van, és a délutáni, plusz még a fehérjepor. 1000 kalóriának kb. meg kell lennie egy nap, és elég változatos is kell, hogy legyen, bár én hajlok mindig a monotónia irányába. Ha nagyon éhes vagyok napközben, akkor átírom az étrendet, és egy levest is beiktatok délre. Este 6 után már csak tiszta vizet iszom, és ha kell, küzdök az éhséggel, de most már jobban fel vagyok rá készülve, mert tegnap sikerélményem volt.

Most minden idegszálam azon van, hogy összpontosítsak a diétára, a fogyásra. Pár napja volt, hogy még ettem a jégkrémeket egymás után, szinte faltam őket, és mégis 98 kg-.ról leugrott a súlyom 97 kg-ra. Akkor kezdtem el gondolkodni, hogy nem buta a szervezetünk, és talán mindig azt kéri, hogy azt együk, amit éppen megkívánunk.

Nekem a mai nap csúcsérzés! Fölvettem egy feszes térdnadrágot, és egy feszes pólót hozzá (csak itthon vagyok), és lásd, kicsit biztos nyújtok is rajtuk, de már nem olyan nehezen jönnek rám, mint reggel. Átrendeztem a ruhatáramat, össze-vissza voltak dobálva a ruhák, mindig csak olyat kerestem, ami még rám jött. Most így találtam plusz blúzokat is, ami simán jó a mostani méretemhez, és szemezgettem olyan ruhákkal is, amik tetszenek, de még sajnos nagyon kicsik rám. Dédelgettem egy kicsit őket, mert öröm lesz, mikor majd beleférek valamelyik pólóba vagy nadrágba.

Remélem, hogy így haladok ezután is, és ha kell majd, mindig lesz ötletem, hogy mit találjak ki a fogyás érdekében. :)

 

 

 

komment

Centiméter kontra személymérleg

2016/07/04. - írta: RiaRia

bathroom-scale-1149264_640.jpg

Hát, ezért ültem ide a számítógéphez. Késő van, aludni kellene már, de iszonyúan éhes vagyok. Már-már megettem egy csokis jégkrémet, de inkább választottam, hogy írok a blogba. Valahogyan csak le lehet győzni ezt az én édességmániámat végre. Csak az első hét a nehezebb része a dolognak. Itt van a képen a mérleg, ez ösztönzött arra, hogy megmérjem magam most este is, és ezért nem ettem meg a jégkrémet (még!). Mert 97.5 kilót mutatott a mérleg mutatója. :(((

Tovább
komment

A reggeli a nap legfontosabb étkezése legyen

2016/07/04. - írta: RiaRia

Reggel 7 órakor kellene minden nap reggelizni, és nálam végre bejön, hogy csak 2x vagy 3x eszek egy nap. Még vannak falási rohamaim, de elindult a mérleg nyelve lefelé, így most már "csak" 96.9 kg vagyok. Szupiiii!!!! :)))

Most kell nyakoncsípni a fogyókúrámat, a nyarat, amikor is sokkal könnyebb fogyni, és az étvágyamat is mérsékelni tudom talán. Semmilyen édességet nem lenne szabad egy ideig enni. Sőt! Le kell szokni róla véglegesen. Most örülök, mindennapos sétát ütemezek be, reggel, amikor még nincs olyan meleg. Este ráérek itthon is tornázni. Jó lenne, ha ez a mostani egy új élet kezdete lenne, és végre fülön tudom fogni magam, és többet tudnék mozogni, mint eddig.

Legalább a kedvem jött meg, mégha nem is olyan nagy a kilók leadása, de minden leadott kiló ösztönözni fog, hogy ki tudjak tartani sokáig.

 

komment

Határidő =2017. (ha nem használ a diéta, abbahagyom a próbálkozásokat).

2016/06/28. - írta: RiaRia

Egy deka nem sok, annyi sem ment le az utolsó bejegyzésem óta. 98 kg vagyok. Ezt a képet azért tettem most motivációként magamnak, mert csak ezt az évet szánom az igazi fogyásra, ami be kell valljam, hogy elég siralmasan sikerül. 2017 a határidő! Ha eddig nem fogyok érdemlegesen valamennyit, akkor befejezem, mert így elég nehéz, és komolytalannak is tűnhet a küzdelmem a kilókkal.

Amire most szeretnék rátérni, az a napi kétszeri étkezés. Olyan aprópóból szeretnék rátérni, mivel ha 5x eszem egy nap, akkor hízom, de nagyon, ha 3x eszem egy nap, még az is sok, ugyanis kevés pénzt szánok a fogyókúrára, ezért a minőségi élelmiszerekhez nem nagyon jutok hozzá. Illetve inkább nem áldozok, pedig kellene. És tombol a gyümölcs és zöldségszezon. Ha gyümölcsöt eszem, abban rengeteg a cukor, és a mostani kilóim nem engedik meg, hogy sok gyümölcsöt egyek.

2x fogok enni egy nap. Reggel 7-kor, és este 7-kor. Számolom a kaloriabázison a kalóriát, de ha 1200 kalóriát eszem, akkor is hízom, ha még tornázom is. Lehet, hogy egy 1000 kcal -ás étrendet vezetek be, remélem, hogy utolsó nekirugaszkodásra. És nem hosszú távon, csak, amíg be nem indul a fogyás. Olvastam, volt, akinél csak 6 hónap múlva mozdult meg a mérleg mutatója lefelé. Én nem vagyok ennyire türelmes, de a próbálkozásaim mind ezt igazolják.

Még utoljára nekirugaszkodom, tartani fogom a kétszeri evést naponta, kíváncsi vagyok mire jutok. Összezavarodik az ember a sok diétaajánlástól. Van, aki azt mondja, hogy sokszor kell enni, hogy ne menjen le a vércukorszint nagyon. Én, ha 5x eszek, az szinte olyan, mintha egész nap ennék egyfolytában. Ez nálam átmegy eszegetésbe. Nem vált be. Ha 3x ettem egy nap, akkor is híztam tovább, olyan volt, mintha hízókúrán lettem volna. Ki fogom hagyni a déli étkezést, és este 7 után már tényleg csak vizet vagy teát iszom majd.

Nem fogom feladni a fogyót ha nem sikerül, de egy időre szüneteltetni fogom 2017 januárjától, ha addig nem tudok felmutatni jó eredményt. Azt hiszem, hogy beiktatok egy fehérjepor táplálékkiegészítőt, az lesz még pluszban este, hogy telítse a gyomromat, regeneráljon, és ne éhesen menjek aludni. Nem sok ételt variálok. Van ugye fél évem 2017.-ig. Ez egyfajta monodiéta is lesz, főleg a fehérjékre helyezem a hangsúlyt, kicsit visszaszorítom a szénhidrátokat. Zsírszegény étrendet is tartok, kerülöm a cukrot, a lisztet, a tésztákat, a zsírokat, de azért lesz még miből válogatnom remélem.

Most nem írom, hogy mennyit szeretnék leadni bizonyos időn belül. Csak 2017. van, arra fókuszálok, és igyekszem betartani, amit leírtam. Remélem, hogy jobb fogyózók vagytok, mint én, és sikerül majd elérni a célotokat. :)

Ne add fel a próbálkozást, tarts ki a végsőkig. :)

 

 

komment

Két hónapos fogyi indul. (cél = -10 kg)

2016/06/19. - írta: RiaRia

gym-455164_640.jpg

Előtérbe kerülnek az itthon fellelhető fitnesz eszközök. Sok minden van, amit lehet használni. Első számú kedvenc a szobabicajom, azután a nagy ellenségem a taposó, mert ezen alig tudok 5-10 percet edzeni. Pedig épp ezt kell jobban erőltetni, ami kevésbé megy. Van súlyzóm, (1 kg-osak), lesz azt hiszem saját gyártású sztepp-padom, aminek nagyon fogok örülni, és vannak kiegészítő segédeszközök is.

Nagy fába vágom a fejszémet, mert augusztus közepére kb. 10 kilót le szeretnék adni. Muszáj megvalósítani. Most vagyok 98 kg. Mindent be kell vetnem, ami lehetséges, és amiről tudom, hogy fogyaszt. Lehet, hogy pár napos böjtöt is csinálok így az elején, de nem nagyon szigorú böjtöt, csak a méregtelenítés kedvéért. Ha kell, bevetem a Naturvarázs teát, ez kíváló méregtelenítő. Iszom az eredeti zöld teát is, és megpróbálok annyi nyers ételt enni, amennyit tudok. Tartsunk ki, mindig vannak új lehetőségek, próbálkozni kell bármivel, amiről érezzük, hogy jót fog tenni.

 

 

komment

Kitartás, önfegyelem kell.

2016/06/09. - írta: RiaRia

deficient-995123_640.jpg

Következő lépés az önfegyelem gyakorlása. Én sajnos nem tudok futni, de az a baj, hogy még csak nem is próbálkozom azon, hogy jobban menjen ha gyakorolnám. A képen mankóval is fut az egyik versenyző, azt hiszem, van mit tanulnom tőle kitartásban, és még sok minden másban is. Sajnos visszahíztam 98,5 kilóra, ezért most az önfegyelem gyakorlása van soron. Mindent, amit csak tudok elsajátítok az önfegyelemről, és főleg alkalmazni is kell naponta. Nem csak a diétára gondolok most, lehet, nem is ott kellene kezdenem.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása